Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A 2021. ÉV UTOLSÓ 49 NAPJA

2022.01.01

2021. december 31. péntek (0)

Mint a csiga. Olyan lassú ma ez a gép. Valami nagyon fogja a memóriáját. Talán a szerver van leterhelve, mert mindenki most kíván boldog újévet? De mi is a boldogság? Van egy félbe hagyott életrajzi írásom, aminek azt a címet adtam, hogy Boldog akarsz lenni? Félbe hagytam, mert még igazából nem rajzolódott ki egy egész élettörténet és a címe se tetszik. Lassan telnek az évek. Szinte mintha rövidülne az idő, vagy gyorsult, mert összezsugorodott ez az év is. Egyszer rá kell szánnom magam, hogy befejezzem ezt a történetet.

Most a telefon ébresztett. Fél 4-re van állítva. Ez egy jó időpont, mert a fiúk ébredéséig még zavartalan írhatok, olvashatok.

Mire felkeltek már készen volt a „sütős” reggelijük és az angyalkáposzta is. Haladni kell, mert ha Csaba szőni kezd, akkor nem győzöm a felvágott anyaggal őt. A pogácsa tésztája is szépen emelkedett a tálba, amikor Csaba felolvasott nekem. Még mindig Ábelt olvassuk. Mostanában hetente csak egyszer, mert munka van. Míg hallgattam őt, anyának töltöttem cigit. Aztán már jöhetett a tészta, amit háromszor hajtogatok mindig 20 perces időközönként.

Közben a darált húst kettévettem. Az egyikből Bodonyai szerű készült, a másikból fasírozott. Délre a fáradság keringőzött velem, és vártam a sziesztát, de előtte még beszélni akartam anyával. ¾ órán át csörgettük, de nem vette fel. Végül Marikát hívtam, hogy adja meg anya szomszédjának a telefonját. Nem adta meg, inkább ő maga ment fel anyához. Nemsokára csörgött a telefon. Anya volt. Nézte a tévét és nem hallotta a telefont. Megnyugodhattam volna, de valahogy a testem annyi adrenalint nyomott belém, hogy a beszélgetés után egy órával is zakatolt a szívem és remegett mindenem.

Készen lett az elrontott futó pótlása, készen lettek a rojtok. Csaba meg szőtte a következő szettet. Ezzel telt a délután. Attila egy perccel az után hívott, hogy éppen arra gondoltam, mit csinálhatnak ilyenkor. Mindig édes borzongással tölt el, amikor ilyen kapcsolatot érek tetten közöttünk. Többször volt már ilyen, akkor is, ha külföldön dolgozott és tőlem 800-1000 kilométerre volt. Remélem, ez megmarad, amíg csak élek, vagy még utána is.

Mielőtt aludni menünk Csabával még főztem Tamásnak virslit, hogy mégis legyen valami Szilveszteri hangulata, mert ő velem ellentétben minden évben megvárja az éjfélt.

Csak egyszer ébredtem fel a durrogásra, de tudatosodott, hogy ezek csak tűzijátékok és aludtam tovább. Ez volt az év utolsó 49 napjának utolsó napja.

Ma már, amikor e sorokat írom, 2022-t kell írni a naplómba.

Kívánok nektek sok-sok szeretetet lelketek mélyén, és kívülről is, felétek. Kívánok sok-sok megértő türelmet, bátorságot és hitet abban, hogy képesek vagytok a csodákra is! heart

2021. december 30. csütörtök (1)

Olvasom a spirituális tanító sorait itt a hajnali órán. Azt írja, hogy ALKOSS! Szokjak le az önostorozásról, mert az korlátoz, és akkor jönnek az alkotó energiák.

Hát nem lenne rossz! Napok, hetek telnek el úgy, hogy felkeléskor elhatározom, most aztán írok egy fejezetet a mesémhez, aztán a vége az, hogy mégse írok.

Most biztosan mindenki lázasan készül az év utolsó napjára. Szinte érzem az izgalmat, ami csak úgy hullámzik a környezetemben. Nálam ez nem kérdés. Most már éppen 25 éve, hogy utoljára felkeltem éjfélkor. Már akkor is aludtam, amikor Csaba 3 hónapos volt. Aztán, amikor betöltötte az egy évet, még felébresztett Tamás, hogy koccintsunk. Csaba cumiját belemártottuk a pezsgőbe és nagyon tetszett neki. Követelte, hogy megint, és amikor nem voltunk erre hajlandók, ő egyszerűen belehajította a cumit a poharamba. Okos gyerek! Mondtuk. De a Szilveszter azóta se jelent már nekem semmit. Ugye milyen ünneprontó vagyok? Szerintem az év kezdete az december 21. De akkor se virrasztok éjfélig. A bulizást furcsa módon már 18 évesen se díjaztam.  Emlékszem egy házibulira, amit a magnó mellett a földön ülve éltem meg és közben figyeltem a többieket, a magukból kivetkőzött bulizókat. Aztán amikor a szülőket mentünk köszönteni éjfél után, és észrevétlen otthon felejtettem magam.

Az első egyforma számot az órán 6:06-kor láttam. Mindig is érdekelt a számok üzenete. Azt írják a „hozzáértők”, hogy ez a szám a földi, tapintható dolgokról üzen. Vagyis arra kér, hogy találjam meg az egyensúlyt a fizikai világ és a spirituális világ között. De azt is jelenti, hogy a legbecsületesebb álmaim valóra válnak hamarosan. (Hát nincs becstelen vágyam.)

Tegnap megnéztem délután a Power (Púder) c. filmet, ami egy fantazi, ha helyre akarjuk tenni. Viszont nagyon tetszett, mert egy albínónak született fiúról szólt, aki olyan IQ-val rendelkezett, hogy a nagy tudós emberek mérni se tudták. Több minden tetszett, mert mély gondolatai voltak, jó ember volt, akit a farkastörvények között élő emberek nem igazán értettek. Volt azonban egy pont, ahol önbizalmat erősítő gondolatait mondta el egy kedves lánynak, mégpedig, hogy mindennek részei vagyunk. Valamikor még a B.B. Asztaltársaság idején, amikor még egyesületté se váltunk írtam erről egy verset. Sehol nem találom és el is felejtettem. Mégis úgy éreztem, jól gondoltam már akkor is a világra. A „véletlen” úgy hozta, hogy ennek a filmnek üzenete volt számomra.

2021. december 29. szerda (2)

1:11-et mutatott a mikró, amikor felkeltem. Előtte már kétszer is felébredtem és láttam nem lehet sok az idő, mert Tamás még kint volt a gép előtt. Nem megy ki a fejemből, hogyan lehetséges, amit anya mondott este, hogy próbált hívni az új telefonján és a központos azt mondta neki, hogy ezt a számot a hívott fél letiltotta, és ettől neki borzalmasan rossz kedve lett. Mert ugye, hogy én letiltottam őt. Jaj, nekem! Nagy nehezen elhitte, hogy fogalmam nincs, hogyan kellene letiltani a számom, és hogy életemben még ilyet nem tettem. Egyébként sincs már központos, és amit hallott az egy géphang lehetett. Azt viszont sehogy nem akarja elismerni, hogy esetleg egy számot elütött.

Nem tudom, hogyan vehetném rá, hogy elmenjen végre a fülét megvizsgáltatni és a szemészet se ártana, mert gyakran meginog és szédül is, ami a rossz látástól lehet. Ő azonban nem mer az SZTK-ba menni a vírus miatt. Meg, mert öreg és az öregektől már mindenki szabadulni szeretne.  Hiába mondom, hogy berekedek, mert csak akkor hall, ha kiabálok, és hiába mondom, hogy mennyivel jobb lenne, ha tudna olvasni, rejtvényt fejteni. Makacs. Most semmi jelzőt nem írok.

Annyit viszont mindenképp, hogy kurvára elegem van a vírusos helyzettől, mert lehet, hogy az egészségügyünk világhírű, de nem a társadalom egyszerű emberei számára. Mert ott nincs ellátás, vagy ha mégis, az tényleg minimális. Ha nincs pénzünk magánklinikára, akkor lehet pusztulni. Hiába dolgozott anya már 14 éves korától három műszakban a bányagépgyárba, hiába gürizte végig az életét. (?)

Mára a kezem teljesen kikészült. Kiszáradt és hiába kenem, vöröslik. Már a víz gondolatától is kiráz a hideg. Tamás mosogatott el az éjszaka. Mondtam is magamban: itt egy angyal járt.

2021. december 28. kedd (3)

Óriási nagy hír, ebben a végtelenben, amiben élünk és részei vagyunk annak, hogy Varga J. feljelenti az „Ördög Ügyvédjét”, amiért az azt írta, hogy bizonyítéka van, hogy V.J. a lányokat is szereti. De ugyan kit érdekel?  Ha szereti, hát szeresse, csak kislányokat ne molesztáljon. Ennyi. Senki nem tehet arról, hogy milyen szexuális beállítódással született.

Novák meg teljes gőzzel készül valami olyasmire, ami nem neki való, de azt ígérte megvédi a jogállamot. Még nem tudni melyiket. Azt-e ami több európai állam szerint a jogállam, vagy azt-e, ami a jelenleg regnáló hatalom elképzelése a jogállamról.

Most, hogy lesz a feljelentés, meg a jogállam tiszta védelme, megnyugodhatunk, meg vagyunk védve, és nyugodtan hajthatjuk a fejünket este a párnánkra. Egy baj biztosan van vele, hogy ha már ennyire biztonságban van a jövőnk, miért ébredek fel éjszakánként, kétóránként?

Már három előtt kint kotlottam a számítógép előtt és olvastam néhány érdekfeszítő cikket az „omikronról”, a negyedik hullámra rátelepedő ötödikről, meg az amerikai hadsereg gyógyszeréről, ami minden ellen véd, csak nem mindenkinek jó, pedig itt mindenki azt szajkózza, hogy egyformák vagyunk és ez milyen jó, hogy nem szivárványos! Aztán jöttek az oltatlanok, hogy az oltottak befertőzik a világot és akkor rám tört megint a végtelen fáradság. Visszafeküdtem, mert elég volt a való világból (már ha ez a valóság). Még szerencse, hogy visszafeküdtem, mert akkor jött egy álom éppen. Egy hatalmas kastélyban voltunk megint sokan, ahol két ismert (álomban ismert) tévés személyiség egy henger alakú (mintha kutat akarnának ásni) szerkezet felett hajtott végre kézmozdulatokat, amitől a hengerben meleg lett. No, én abba bújtam bele, annyira fáztam. Jó melegem lett és mentem volna zuhanyozni, de a zuhany foglalt volt és a zuhanyfüggöny mögül Enikőm kukkantott ki. Majd elrepültem nagy örömömben. Megölelgettük egymást, és én botor megkérdeztem, miért tűnt el előlem majd tíz évre. Akkor aztán a film vágója elnyisszantotta az egész képet és én már keresztanyámba karolva mentem a széles folyosón és sírva meséltem el neki, hogy micsoda szép álmom volt, de álmomban is tudtam, hogy csak álom, és megszakadt.

Furcsák az álmaink.

A korai busszal mentünk Csabával a piacra és 9-re már itthon is voltunk. Főztem, Csaba meg dolgozott, amikor jött a redőnyös. Gyorsan kicserélte a rolnit, és néhány már megragasztott tagot is kicserélt a redőnyön. Nyolcezer forintunk bánta, de világos lett a szobában.

Ez a nap a kiadások napja volt. Ati is elmesélte estefelé, hogy nekik meg a duguláselhárítót kellett kihívni, aki ügyesen elhárította a bajt tizenötezerért.

2021. december 27. hétfő (4)

Reggeli után felvetettünk az asztali állványra és Csaba el is kezdte az elrontott fehér-kék futó pótlását. Elvégre vége az ünnepnek és munkanap van.

Míg ő szőtt én csokit olvasztottam gőz fölött. Fehéret és kakaósat. Habot vertem és megtöltöttem a máktortát. A díszítése szokás szerint szegényes lett. Megszokták már tőlem, hogy nálam minden süti a régi csokoládé szlogent hajazza „ronda, de finom”.

Attila ¾ 12-re jött, de fekve talált, mert sírtam és azt mondtam nem megyek sehová. Csabával vesztünk össze, mert az apja égve hagyta a konyhában a mennyezeti lámpát. Ha a falilámpa marad úgy, az nem zavarja, de ha a másik, akkor kiveri a balhét. Még én se értem, pedig nap, mint nap együtt vagyunk, de megindokolni nem tudja, én meg magyarázok már évek óta, hogy ha azt tapasztalja, hogy feledékenyek vagyunk egyszerűen és szó nélkül kapcsolja le a lámpát. Én mondtam megint a megszokott mantrát, mire átcsaptunk egy másik vitába, hogy nem hagyom szóhoz jutni, meg, hogy nem reagálok. Akkor már nem arról szólt a vita, hogy égve maradt a lámpa, hanem arról, hogy olyan hangos vagyok, mint a 14-es villamos, és hogy állítólag semmit nem lehet rám bízni. Mire mindent kitárgyaltunk és megöleltük egymást az én idegeim felmondták a szolgálatot és a szégyen is elfogott, amiért nem tudok türelmes maradni és bőgtem, mint egy kisgyerek.

Attila persze nem hagyott feküdni és muszáj voltam összekapni magam mind lelkileg, mint fizikailag, hiszen Vica ebéddel várt minket. Rég voltunk náluk, Dominik szülinapján szeptemberben.

Dominikot megrágicsáltam, mert nyújtogatta a nyelvét az apjára. Harapdálás közben akkorákat sikított, hogy halláskárosult lettem kb. negyedórára.

Közben visszahívott a redőnyös, hogy kollégáival úgy döntöttek mégse január 3-án jönnek, hanem holnap. Örömhír volt ez nekünk.

Négyre értünk haza és akkor Csaba folytatta a munkát és én is, mert kellettek neki a rongycsíkok. Este fejeztük be.

2021. december 26. vasárnap (5)

Csaba, ahogy mindig szokta húzta föl a redőnyt a nagyszobában az ablakon, aztán elszakadt a gurtni és az egész visszazuhant. Egy szerényet káromkodott, amin mi nevettünk, mert nem szokott, csak nagyon ritkán. Hiába a kár, mi Tamással nevettünk. Nálunk más, hiszen ha a fiunk úgy viselkedik, mint ahogyan a nagy átlag, akkor nekünk csakis jókedvünk lehet.  Az erkélyajtón meg jött be némi fény.

Anyát most a kérésére korábban keltettem. Reggeli közben nézte a külső winchesteren a Hegyi doktor újra rendel című filmet. Nagyon élvezte, hogy nincs közben reklám.

Attila fél 11 körül érkezett, hogy anyát haza vigye. Addigra én már összepakoltam anya holmiját. Az ajándékokat, az új, vezeték nélküli telefont, a mi régi hosszabbító vezetékünket, a megtöltött cigarettákat és persze anyának ebédet, meg süteményekből kóstolót.

Attiláék bekötötték neki az új telefont. Most már a konyhában van neki, és nem kell a hideg előszobába mennie.

Délután jó volt szunyókálni. Nem akartam felkelni annyira fáradtnak éreztem magam, de eszembe jutott, hogy nekem még máktortát kell sütni Vica születésnapjára.

Este hívtam anyát, de a tévéje olyan hangosan szólt, hogy szinte semmit nem értett abból, amit mondtam. Nem értette, hogy kapcsolja le a tévé hangerejét. Valamit ki kellene találni, hogy normál hangerővel tudjunk beszélgetni és a társasház másik tizenkilenc lakásában ne kelljen minket hallgatni. Szívesen fogadnék jó ötleteket, mert anya orvoshoz menni nem akar.

2021. december 25. szombat (6)

Annyira kimerített mindaz, amit a neten olvasgattam, hogy négykor visszafeküdtem. Eleinte még egészen jól viseltem ezt a vírushelyzetet, de márciusban már két éve lesz, hogy tart és lassan elfogy az erőm. Tudom, hogy lehet töltekezni, mert az Univerzumban az energia korlátlanul a rendelkezésünkre áll, de vannak napok, amikor teljesen elgyengülök.

Nem az a baj, hogy korlátozva érzem magam, mert nálunk megszokott, hogy életünk nagy része itt zajlik a négy fal között. Nem, nem ez a baj. A hangulat, ami a társadalomból árad, az az észre nem vett, ámde nagyon is működő megalázás, ami zajlik. Hiába a pénzosztogatás, az emberek lelke érzi, hogy becsapják őket és tönkre teszik életüket, a céljaikat, a küldetésüket, amiért erre a bolygóra megszülettek.

Az oltottak és oltatlanok ellentéte, a politikusok mocskos játszmái, amit a hatalom és vele a pénz közelébe való maradás ösztönöz. Ennek a valódi hatásai nem is tudatosodnak, viszont hatnak, de nagyon. Vergődő lelkeket érzékelek, akik csak kapkodják emberi fejüket és nem tudják az igazságot kihalászni a zavarosból.

Szóval visszafeküdtem, de csak nagyon nehezen tudtam kikapcsolni a sorjázó gondolatokat. A baj lábam megint elhagyni készült és csak hason fekve sikerült lebeszélnem róla. Valami gond van a bal oldalammal, általában minden izomfájdalom ott jelentkezik.

Aztán eljött a reggeli ideje és muszáj volt kijönnöm az álomvilágból, mert vannak itt kötelességek, amit nem hagynak alább még akkor se, ha ünnep van. Sőt! A testem azonban borzongott kívül és belül. Rosszul éreztem magam. Háborgott testem és lelkem. Aludni akartam, nem tudni a világról. Amikor elkészítettem a „sütős” reggelit (szalonna, kolbász, egyéb felvágott + sajt rápirítva), olyan mennyiséget, hogy mindenkinek jusson, visszafeküdtem és nem akartam lenni. A kezem is kiszáradt. Vörös volt a kézfej a sok mosogatástól. Nem sokáig tartott, mert telefonált Attila, hogy hamarosan érkeznek.

Volt ismét ajándékosztás. Kaptam egy kezdő festőkészletet, festőállvánnyal. Nincs mese, időt kell kerítenem. Minden más meg van most már. Csak ez a fránya idő. Az Időtadót kell feltárcsáznom, hogy most aztán cselekedjen.

Délután esett az eső. Nem nagyon, de jó kis áztatón. Csaba kitalálta, hogy ő most sétálni akar. Mondtam akkor én is megyek, mire Dominik is csatlakozott. Tettünk egy nagy kört a lakótelepen. A buszváró párás plexijére mosoly kommandót rajzoltunk, ahogyan Enikő nevezte a mosolygó fejek rajzolását. Ő hagyott minden lehetséges alkalommal ilyen mosolygó fejeket a busz ablakain. Jól eláztak a kabátok, de nem mi. Ez a séta volt az idei Karácsony egyik legemlékezetesebb, legszebb félórája.

Aztán ez is véget ért. Attiláék elmentek. Egy óra múlva a neten írta valaki, hogy milyen szép Karácsonyunk van, nagy pelyhekben esik a hó Salgótarjánban. Redőny fel, ki az erkélyre! És tényleg. Az eső hóesésbe ment át. Egyetlen hibája volt csak a látványnak, hogy a szomszéd négyemeletes ház előtt egy tűzoltó autó villogott kéken. Valaki bajban volt.  Ezzel a szorongó érzéssel zárult a nap.

2021. december 24. péntek (7)

Anya a konyhából átalakított, tolóajtóval ellátott is szobában aludt. Én, szokás szerint korán keltem, lefőztem a kávét és olvasgattam, aztán bedagasztottam a pogácsatésztát Enikő szobájában, és a konvektorra tettem melegedni. Nagyon vigyáztam, hogy anya ne ébredjen fel. Most nem volt gond, hogy egyre rosszabbul hall, pedig gond, nem is kicsit. Szerintem mindenki hallotta tegnap délután, hogy miről beszélgetünk.

Nem tudom pontosan hány óra volt, amikor a füstölt bőrös és csontos húsokat feltettem főni a káposztalevesnek.  Aztán, amikor anya felébredt, meg a fiúk is akkor készült a puding és vertem tejszínt a kávéba fürdetett kekszek közé.

Rajtam kívül talán anya volt még, aki úgy, ahogy böjtölt, bár ő is evett egy kis szalámis reggelit. Tamás minden évben azzal védekezik, hogy ő nincs megkeresztelve, tehát neki nem kell koplalnia. Csaba pedig szent este ide, vagy oda szokás szerint időben kéri a reggelit, ebédet. Ez van. Nekem ezt kell kiszolgálnom. Azért mindenki kicsit visszafogottabb volt, és megértették, hogy én viszont ötre már nagyon éhes voltam. Így van minden karácsonykor. Mi akkor vacsorázunk. Vétkeztem is, az alkoholmentes élet ellen. Megittam két stampó baeleys-t vacsora előtt.

Vacsora után még volt egy szokás, hogy az almát, a narancsot annyi felé osztottuk, ahányan az asztalnál ültünk és az ostyát is. Utána bonthatta Csaba az ajándékokat. Kívánságai, mint iránytű, különleges Rubik kocka, pingponglabdák mind teljesültek. Ő bonthatta ki Enikő ajándékát. Megkértem, hogy használja is Enikő helyett.

A mellény, amit kaptam mosásra vár. Tamás látva, hogy mindig majd meg fagyok egy kívül, belül szőrös mellényt ajándékozott nekem, ami fehér csíkokat hagyott a fekete felsőmön, amikor felpróbáltam. Kaptam egy könyvet is. Most már két kötet várakozik, hogy időm legyen végre olvasni is.

Anya kapott egy zárt bundás papucsot, hogy soha többé ne essen el otthon azért, mert kilépett a papucsából. Meg nagyítós tükröt, ha a haját csavarni akarja, meg krémet a száraz bőrére, és szemerősítő kapszulákat és persze a kötetet, amiben megjelent egy novellám, a Nagyitól szeretettel címűt. Először nem értette ez mi lenne, de aztán mondtam, hogy nyissa ki a 61 oldalon. Tamás felolvasta neki. Mindketten elpityeredtek a végére. Nem is értem miért, hiszen csak az anyai nagyszüleim, apa és Enikő van benne megemlítve.

Tamás két Bödöcs Tibor kötetet kapott. Imádja a férfi humorát. Meg lett egy memóriakártyája, aminek a jelentősége csak másnap kapott értelmet, amikor Attiláék egy MP3 lejátszót adtak neki ajándékba, mert a régi néhány hónapja elromlott.

2021-karacsonyi-ajandekok-csabanak.jpg2021.-karacsonyan-bodocs-konyveket-kapott.jpg2021-karacsonyan-anya-a-papuccsal.jpg

2021. december 23. csütörtök (8)

Ahhoz, hogy a nők valóban kívánják a gyermekáldást (mert a gyermek valóban az öröm egyik forrása is) ahhoz előbb társadalmi szinten kell megoldani a megélhetést. Az élethez szükséges feltételeket. A méltó élethez.

Persze vannak, a társadalomban vannak olyan rétegek, akiknél a szex már hobbi, és az egyetlen örömforrás a kannás bor és az olcsó kábítószer után.  Ők aztán ész nélkül élnek az élvezeteknek és felelőtlenül vállalják isten (állítólag ő az, aki erre ráveszi őket) szapora áldását. Hogy ezzel csupán csak a tablettás löttyfogyasztók csoportját növelik, az nem nagyon izgatja őket. Az érdekli, hogy több gyerek, az több segély és több családi pótlék, az asszony is kielégítve, aztán meg verve jó.

A biztos munka, a biztos kereseti lehetőség, a lakhatás és aktív szórakozási lehetőség meg a pihenés biztosítása kell. A kitűnő orvosi ellátás, az oktatás minősége. Ezek a jövőnk alapjai.  Az egészséges élelmiszerek és tiszta környezet.

Mindezek biztosítása nélkül hiábavaló bármiféle szövegelés a politikusaink részéről. Kérdés persze, hogy mi az ő tervük? Ha háborúra készülődnek, akkor is kellenek a gyerekek. A hadiipar és a katonaság felszívja a szerencsétlen borivókat. Nekik ez is kitörési lehetőség.

Ha a vegyészetre gondolok, mert ők a politikusok támogatói, akkor a beteg, elgyötört, fáradt, depressziós, sérült emberek tömege a jó üzlet. Ők azok, akik egész életükben a gyógyszerektől függenek.

Megsütöttem e filozofálás közben a diós bejglit. Kettő lett. Mindkettő középen végig repedt, de nagyon finom lett az íze. Mindig szétreped. Ez van. Én már nem is csodálkozom.

Aztán jött Attila és mentünk anyáért.

Mielőtt bejöttünk Salgótarjánba szerettünk volna kimenni apának az emlékművéhez az Etes Amáliai temetőbe. Jégpálya fogadta az autót már a kapunk kívül is. Atikám próbálta irányítani a kocsit, de az önálló életre kelt. Ahogy mégis megfordult és meg tudott állni, anya ki akart szállni, de azonnal elcsúszott a botja. Visszaültettük a kocsiba. Elsírta magát, amiért nem tud kimenni a sírhoz. Én se mentem, ott maradtam a kocsi mellett és Attila meg Csaba őrangyalait kértem, vigyázzanak rájuk, mert ők nekivágtak a temető jégpályájának, hogy a koszorút és a mécseseket a sírhoz kivigyék.

Száraz fűcsomókat, kórókat szedtem és azokat raktam a kocsi minden kereke elé és mögé, úgy tudtunk kievickélni az útra, amikor a fiúk visszaértek.

Enikő emlékművéhez simán ki tudtunk menni. Csak utána jöttünk haza.

2021. december 22. szerda (9)

Kedden sajtos rudakat sütöttem, fasírozottat, aztán rongycsíkokat vágtam, meg mosogattam és blogot írtam.  Ma meg a kókusz rudakat készítettem el. Ezeket nem kell sütni, csak összegyúrni a kekszet a kávéval és a cukorral, a vajat kikavarni habosra és bele keverni a kókuszt. Két rudacska lett belőle. Attiláék esküvőjére tíz rúddal készítettem, most már bele jöttem. Mégis eszembe jutott, hogy ezt a süteményt azelőtt mindig anyukám készítette el Karácsonyra. Nekünk is, Attilánknak is.  Az ősz jutott az eszembe. Az emberi élet ősze, ami lassan a télbe fordul.  Az idős embereket sokan nem sokra tartják, pedig a múlt bölcsessége az övék.  Elvesztek azonban a tetteik, a szavaik. Pedig ott van a világban, meg Akasha Krónikájában mindenki élete. Mindennek lenyomata van. Ott vándorol az űrben az élettörténete, eljut a végtelenbe. Az idős ember minden nap búcsúzik. Üzennünk kellene vele azoknak, akik már odaát vannak, és azokat a tetteket és szavakat is viszi magával, melyeket utoljára tőlünk hall.

A neten felröppent a hír, hogy ki a miniszterelnök jelöltje a köztársasági elnök személyére. Azt gondolom, hogy a köztársasági elnök személyéről a népnek kell döntenie. Egy olyan embernek kell lennie, aki feddhetetlen, becsületes, bölcs és tapasztalt, és hosszú éveken át tettekkel bizonyította, hogy a közössége, a népe érdekeit szolgálja. Nem egy olyan embernek, aki modellnek képzeli magát. Kissé megint csökkent a reményem egy szebb világban, de nem, és nem szabad elvenni senkitől a reményt!

A mai nap megint rendezkedtünk kicsit. Enikő szobájából ki kellett hozni a legnagyobb szövőállványt, hogy elfordíthassuk a sarokból az ágyat, ahová majd a fenyő kerül.

Aztán vásároltunk a központban. Vettem egy 12 literes fazekat, mert a régi kilyukadt. Nagyon örültem, hogy meg tudtam venni.

2021. 12. 21. kedd (10)

Direkt nem decembert írtam, mert ez a dátum az, ahol a számmisztika elvarázsol. Az egyes és a kettes ismétlődése. Micsoda számsor! Az év legrövidebb nappala. A téli napforduló. Fény és sötétség. Hasonló számsort láthattunk 2012. 12. 21-én nekem az az év volt maga a tragédia. Azt hittem vége a világnak. A régi életemnek valóban vége lett. Azóta sem értem, hogyan élhettünk tovább. Testem, lelkem megviselte ez a kilenc év. Sok-sok keserű felismerést hozott emberi világunkkal és a napjainkban megélt társadalmi berendezkedéssel, annak pocsék és képmutató működésével kapcsolatban. Mégis úgy vagyok ezzel, hogy magamat is hibáztatom, hogy a sok-sok hazug intézmény ellenére sem sikerült elérnek, hogy a gyilkosok a börtönben végezzék. Kicsi és gyenge vagyok.  Nagyon nehéz volt. Főleg azért, mert egyedül mentem végig rajta. Igaz a családom támasz volt és türelmes, de ahogyan a haldokló is egyedül volt, úgy én is a reménytelen küzdelemben. Sokszor gondoltam arra, hogy talán a körülmények voltak még éretlenek, meg a helyzet. De ilyen sok időre van szükség az ébredéshez?

Megírtam a könyvet is erről, de kiadó nem akadt, aki olyan bátor lett volna, hogy felvállalja a benne leírtakat. Magánba kiadtam, de ugye se reklám, se ismertség. Mondjuk eközben is találtam olyan embereket, akik becsaptak, vagy hitegettek. Szerencsére voltak körülöttem jóemberek is. Ez volt a szerencsém, mert máskülönben lehet belerokkantam volna a felismerésben, hogy velejéig romlott a világ.

Egyébként az önvizsgálat azért éppen itt mondja azt, hogy erre, mármint arra, hogy sikerült emléket állítanom Enikőnek és megírtam a kor kórtörténetének egy szeletét, szóval erre büszke vagyok.

Arra is büszke vagyok, hogy ez a 2021. év meghozta az autista tündérem számára a szakma megszerzését is, sőt, munkája lett a fiamnak. Igaz rengeteg segítségre van szüksége, de ezt tudjuk, tudtuk mindig is.

Ezen a számmisztika szerint is misztikusabb napon azt kívánom, hogy a jó embereknek sikerüljön egy szebb jövőt építeni. Arra figyeljenek, ami a cél, a megvalósítandó, félelmek nélkül.

Az asztrológia szerint 2022 a Jupiter éve lesz. Amikor születtem, akkor is a Jupiter éve volt.  Egyszer álmodtam a bolygóról. Érdekes álom volt. Írtam belőle egy novellát.

2021. december 20. hétfő (11)

„Hozzon az ég egészségből és örömből végtelent, szeretetből önzetlent. Sikereket, amennyit csak lehet, így kívánunk békés, boldog karácsonyi ünnepeket!”

Ez az üzenet érkezett egy cégtől az e-mailjaim közé.

Köszönet érte!

Attila kilenc előtt érkezett. Megbeszéltük. Vásárolni mentünk. Nekik még a konyha világítása hiányzik. Ahhoz keresett konnektort, kapcsolót, vezetéket. Aztán jöhettek az élelmiszerboltok. Mindkét helyen, ahová ellátogattunk tömegek fogadtak. Mindenki készül az ünnepre. Nem voltunk nyugtalanok. Az egész sor türelmesen várakozott. Viszont délre értünk haza. Azért bevallom, fárasztó. Hát még milyen fárasztó lett volna, ha busszal megyünk és csak ketten Csabával.

Az ebéd utáni sziesztát ki kellett hagynom, annyira fájt a derekam és a bal lábam, amikor lefeküdtem, hogy nem bírtam fekve maradni. Nem akarom, hogy fájjon, nem akarom, hogy idő előtt tehetetlenné váljak. Az őrangyalom, az Égi segítőim kértem, hogy adjanak erőt és vegyenek el a fájdalmaimból, hiszen még hátra volt Enikő szobája, amit szintén rendbe kellett szedni.

Késő délután, miután elkészítettem Csaba vacsoráját töltöttem cigit Attilának és anyának. Ezzel be is zárult a napi munka, utána már játszottam. Több mint 10 éve játszok egy játékot. Akkor még volt Enikő. Az ő születésnapjára készültem, amikor elneveztem „Enikő szülinap” névvel. Azóta gyűjtögetem a pontokat. Mindig csak egy keveset, de már túl vagyok az egymillió ponton.

2021. december 19. vasárnap (12)

Most csak fél négykor ébredtem, amikor a telefonom „szólt”, hogy én ezt akartam. Megint a kíméletes zenét játszotta. Rájöttem, hogy a hétvégén mindig ezt alkalmazza. Nem tudom hogyan csinálta, én biztosan nem állítottam be. Mindegy. Nem kell mindent tudni.

Kávé, cigi, net. Azt olvastam, hogy ma 5:35-kor következik be a telihold, ami nemsokára itt lesz, mert amikor e sorokat írom 4:47 van. Nem fogom látni, de nem is gond ez. A lényeg az, hogy a Hold éppen szembe néz a Nappal. A teljességet jelenti ez a szemben állás. Mi persze erre, mármint a teljesség szemlélésére alkalmatlanok vagyunk, mert elveszünk a részletekben. Miért is? Mert nem valljuk be magunknak se a hibáinkat, a gyarlóságainkat, kifogásokat keresünk, meg bűnbakokat. Sodródunk, és nem úszunk az árral.

Elsőként Jungnál olvastam a kollektív tudat létezéséről. Nagyon hihetetlen volt, de egy idő után annyira egyértelműnek tűnt, hogy azon csodálkoztam, hogy addig egyik tudós se vetette fel.

Napjainkat a félelem uralja. Kollektív félelem.  A félelem nem teljesség, egész elem, hanem csak fél elem. Ez a feleződés gátol minket a kiteljesedésben. Pedig ha a szívünkre hallgatnánk! Sokan azt mondják, nem szabad, hogy az érzelmek irányítsanak minket. Hát nem is az indulatokat gerjesztő, elvadult érzelmekre gondolok, hanem a szelíd jelekre, melyeket a Végtelentől (vagy nevezzük akár Égi Erőknek) kapunk. Ezeket nevezzük mi a hétköznapokban megérzéseknek.  Amikor elsőre viszolygunk valamitől, vagy éppen lelkesedünk, de aztán belép a „józan ész”, a logika és mindkettő elveszti eredendő érzelmi hőfokát.

Ebből a hőfokból kiindulva előszedtem a mesémet és írtam pár oldalt hozzá. Gondoltam játszok egy kicsit azokkal, akik olvasnak engem és feltettem a főhős rébuszait, amit a nagymamája naplójában írt neki, hogy megtalálhassa a titkos kapukat nyitó kulcsokat. Kiraktam az írói (mennyire nagyképű ez a szó!) oldalamra, aztán kezdtük a napot. Reggeli készítés, levest fölrakni, és ta-ka-rí-tani. Így tagolva, mert minden helységben elkezdtem valamit, aztán ott maradt és egy másikba kaptam, mire az egész lakás olyan lett, mint ahol robbantottak. Szerencsére Tamás szombaton kifestette a konyhát. Ha nem teszi, biztosan csődöt mondtam volna. Délre már így is húzta a bal lábam a görcs. Estig ment ez a dolog, mire sikerült Csabával egy elfogadható rendet teremtenünk. Még nincs készen a projekt, hétfőn folytatjuk. Hiába, el kell fogadnom, hogy a 62 évem ennyit tud.

Megnéztem az egyik délutáni pihenő időmben a játékot, amit kitettem, de senki nem reagált. Gondoltam, hogy azért nem, mert ezért az oldalért a fész pénzt kér, hogy kiemelje és megmutassa több embernek. Mivel ez nem egy vállalkozás, ami bármi pénzt is hozhatna, és nem is értem egészen pontosan, hogy mit akarhatnak tőlem, nem mélyedtem el a kérdésben. Így aztán nem fizetek, ők meg nem mutogatják az oldalt. Gondoltam, ha a saját személyes oldalamon mutatom meg, akkor többen látják. Megosztottam hát és még egy rajzom fotóját is mellé tettem. Később ránéztem, de senki nem akart játszani… vagy a fész, mivel egy olyan oldalt osztottam meg, amelyik nem fizet, ezt is blokkolta. Egy csöppet elkenődtem. Úgy gondoltam, ha az Égiek ezt akarják, akkor, ha fél nyolcig se reagál senki, senki nem gondolkodik el, hogy milyen kulcsokat keressen meg Lili, akkor leszedem a fészről. Sajnos így történt. Leszedtem. A mese főszereplője így olvasói segítség nélkül kell tovább lépjen.

mesekonyvhoz-2.jpg

2021. december 18. szombat (13)

Egyik áruházlánc után piac, majd a másik államilag utált multi.  Mit lehet tenni, ha a magyar üzletláncnál drágábbak a termékek és kevesebb a választék? Erre most elkezdik nyúzni őket, azaz majd minket, mert legvégül mindig a vásárlók járnak rosszul.

Etesen, anyukámnál ki se pakoltam, előbb Csabának adtam reggelit, aztán kávéztunk, majd anya kapott reggelt. Nem eszik reggel csak akkor, ha ott vagyunk. Pedig magas a vércukorja és naponta ötször kellene ennie keveset.

Sokat beszélgettünk, míg főztem. Illetve én voltam az, akinek legtöbbször a hangját lehetett hallani, anya meg volt a csöndes hallgatóság. Néha beszólt, hogy a vezér adja a nyugdíjat, én meg egyre hangosabban tiltakoztam, míg nem szólt rám, hogy ne kiabáljak vele. Jaj! Nem vele, csak a téma miatt!

Láttam rajta, hogy délutánra már elfáradt. Nem fizikailag, mert csak a krumplit hagytam neki meghámozni, hanem szellemileg. Szegény egész héten legtöbbször egyedül van és hétvégén aztán sok belőlem. Csabából nem, mert ő bevonul a szobába a számítógépéhez és alig hallani felőle. Délután aztán hordott a garázsból fát az ajtó melletti padra, hogy anyának csak onnan keljen bevinni.

A busz, mióta 15:10-kor indul, mindig az utolsó pillanatokban ér be a pályaudvarra. Most is trappoltunk. A Pécskőnél már mondtam Csabának, hogy menjen előre és kérje meg a sofőrt, hogy várjon meg, mert a lábaimban már nem volt erő. Levegőt is alig kaptam. A szívem ki akart ugrani a helyéről. Nem értem én ezt a menetrendet! Amikor 15:05-kor indult Etesről a busz, nem volt gond. De a 14:35-ös járatot egyszercsak 40-re tették, mondván meg kell várnia a Budapesti járatot. Szerintem minden szökőévben van onnan utasa. Ezért a busz nem ér ki 15:05-re. Minden szombati haza utunk alkalmával rohanás van. Az úton azért imádkozom, hogy rövidüljön az út, és nyúljon meg az idő. Tiszta sci-fi.

2021. december 17. péntek (14)

Csak délelőtt bújtunk elő a „csigaházunkból”, amikor elmentünk a körúton egy fél körre. Addig a szövésé volt a főszerep és annak utómunkálatai. Igyekeztem elkötözni a rojtokat. Már kora reggel kötöztem és tisztáztam, mert Csaba főnöke írta, hogy majd küld valakit, aki elhozza Csabának a karácsonyi ajándékcsomagot és azt akartam, hogy néhány szőttes már készen legyen és vihesse. Igaz a kis futót elrontotta Csaba. A középső négyzet kissé torz lett. Ha lekerül a keretről a most soron lévő futó, akkor muszáj lesz a fehér-kék futót megszőnie ismét, de akkor már a minta tévesztése nélkül.

A sok ülés is fárasztó. Jól esett délután a mozgás és a friss levegő.

Az AXAMO ajándékai nagyon jól jöttek. Vasárnapra ugyanis nagytakarítást terveztünk és a csomagban fellelhető volt a csempetisztító, a domestos, a mosogató, az mosószer, az öblítő, a folyékony súroló, ami a takarításhoz nélkülözhetetlen. Volt persze más is a csomagban, amit szintén hálásan köszön Csaba is én is!

2021. december 16. csütörtök (15)

A délelőtt munkával telt. Ahogy az már néhány hónapja zajlik, megint a szőtteseké a főszerep.

csaba-szottese-decemberben.jpg

  Nem esik nehezemre, hogy segédkezzek Csabának ebben. Örülök, hogy van munkája és tisztában vagyok vele, hogy az autista egész életében segítségre szorul. Ez az én egyik életfeladatom.  Viszont ez, meglátszik a lakáson, ami mostanában egészen elhanyagolt.  Csabával azt terveztük el, hogy vasárnap kifestjük a konyhát (a festéket Tamás már beszerezte) és kitakarítunk. Elvégre rég meg kellett volna ejteni az őszi nagytakarítást. Most már téli lesz belőle.

Négyre mentünk angolra. Ez volt az idén az utolsó másfél óra. Remélem, januárban folytathatjuk, mert jó az, ha tanul mindig valamit az ember.

2021. december 15. szerda (16)

A korai ébredés ismét itt volt. Megszokott. Ilyenkor írom a naplóm, ha nem ragad magával a net híráradata. Ha igen, akkor elrohannak az órák és körmömre égnek a dolgok. A meseregény megint elmaradt. Ez a halogatás csak az én hibám. Kicsit félek, hogy senkit nem érdekel, meg hogy nem vagyok elég jó ehhez a kitalált történethez.

A temetőlátogatás volt a nap fő vonala. Előtte a postán megszabadultunk húszezer forinttól, ami a villanyszámla, a közös költség és Csaba retro buszgyűjteménye két darabjának az összege. És akkor még nincs benne a gáz és a víz.

A temetői virágosnál vettem egy kis fenyőt. Enikő nagyon szerette a Karácsonyt.

eniko-emlekmuve-karacsony-elott-2.jpgeniko-emlekmuvenel-csaba.jpg

Tizenegyre értünk haza. Rakott tésztát készítettem, de az nem lett kész, mire Csaba kérte az ebédet. Volt még kocsonya, de azt az én autista tündérem nem hajlandó megenni. Zöldséglevest evett meg a tegnapi mákos nudlit. Azt viszont nagyon szereti.

Mindeközben levágtuk a közepes keretről a szőtteseket és felvetettünk az asztali állványra, hogy míg én főzök, Csaba tudjon haladni a következő szőttesekkel.

Este éppen a meleg szendvicseket készítettem, amikor Attila fiam és az unokám benéztek hozzánk. Nagyon örültem nekik. Míg az erkélyen elszívtunk egy cigit Dominik a merkelő tűmmel szórakozott. El is tüntette. Pedig szóltam neki, hogy az nem játék és nekem nagyon kell, mert azzal dolgozom. Amikor elmentek tűvé tettem érte a szobát. Végül az ágytakaró alatt a matracba szúrva találtam meg. Megállj kópé, csak kerülj a közelembe! Legközelebb el fog tűnni az egyik autód!

Este anya elmondta, hogy a régi tévé működik, a szerelő pedig elvitte az elromlott másikat.

2021. december 14. kedd (17)

„Óriási ötletek, melyeket még nincs önbizalmad megvalósítani… dédelgesd az álmaid, hagyd növekedni és tartsd meg a hited az Égiek, az Univerzum segítségében… ragadd meg a lehetőséget, hiszen az Égiek pont neked találták ki, lehet, hogy csak hobbi szinten, de legalább elkezded és érezni fogod a szenvedélyt…”

A spirituális üzenetet az első kávé mellett olvastam el,  és arra gondoltam ez arról szól, hogy végre komolyan üljek neki a mesém befejezésének, Aztán a net elém dobott egy másik hírt, amiben vallási vezetők (szám szerint 14), kiadtak egy nyilatkozatot, hogy az „emberi méltóság alapja a házasság”.

Hát mit mondjak? Kinyílt a bicska a zsebemben, fellázadt minden jóérzés bennem, ellenállást éreztem minden porcikámban, képmutatás villogott az egész megveszekedett rendszerben, amit elém tártak.

Ilyet kijelenteni és ország-világ elé tárni, mint isteni kinyilatkoztatást, számomra nagyfokú arcátlanság. Főleg úgy tenni ezt, hogy több vallási képviselőnek tilos a házasság. De nem csak ezért! Maga a méltóság szó is bántotta a lelkem, mert a méltóságos urak jutottak eszembe, akik semmi jótett elkövetése esetén is megkövetelték, hogy letérdeljenek előttük és kezet csókoljanak nekik. És mindeközben eszembe jutott, Jézus megmosta a tanítványaik lábát, és nem volt házas, mégis megmaradt az emberi méltósága.

Az emberi méltóság számomra azt jelenti, hogy tiszteletre méltó. És minden földre születő lélek tiszta lappal érkezik és tiszteletre méltó. (Ne menjünk most ettől tovább, a létezés, az élet más területeire, mondjuk, ne említsük a fészket szorgalmasan építő fecskéket, akik kitartása, kicsinyeikről való gondoskodása is tisztre méltó.)

Arra gondoltam, hogy talán bizony ezek a földi vallásokat képviselő vezetők tudják a végső igazságot? A legmélyebb isteni tervet? (nevezhetnénk Teremtőnek, Végtelen Univerzumnak is.) Ha nem tudják, akkor milyen jogon tesznek ilyen kijelentéseket? És mi van azokkal, akik házasodnának, de a „mindentsetudó” politikusok azt mondják erre nincs lehetőség, mert a család az férfi + egy nő? Hol van az ő méltóságuk? Vagy hamisan, hazudva mindenről a külvilág felé házasodjon és egyezzenek meg, hogy mindketten mást szeretnek? Ők, akiket hazugságba kényszerítenek az álszentek, ők, úgy majd az emberi méltóságot kiérdemlik?

Az emberi méltóság alapja legelőször az, hogy megszületünk. Egyazon dimenzióból, ide érkezünk. Feladatokkal, célokkal, melyeknek maga a leszülető sincs tudatában, de egyenlő, sérthetetlen, vagyis mindenkinek, aki körbeveszi kötelessége, hogy az életét segítse.

Az emberi méltóság másik jellemzője, hogy megkap minden lehetőséget, ami a biológiai szükséglete, aztán mindent ahhoz, hogy megtanulja a világot és a tudást, amit megkapott, elért, azt maga kiteljesedésre azért érje el, hogy a közössége számára alkosson. Mivel a világunkban minden, mindennel összefügg, az élet soha nem öncélú.  Aki csak és kizárólag önmagáért hajlandó tenni és rombolja azokat, akik őt segítették, vagy csak körülötte élnek, az romlott.

Nehogy már az legyen az emberi méltóság értékmérője, hogy van egy házasságlevele! És aki még fiatal, és aki a hivatásának akar élni? És mi van a papokkal, az apácákkal?

És mi van azokkal, akik ugyan házasságban élnek, de durva és mocskos gondolatokkal üldözik a családjukat? Mi van azokkal, akik miközben házastársuk van, addig pedofilok? Ők akkor is emberileg méltóságok?

Nevetséges és egyben felháborító, hogy vallási vezetők ennyire alkalmazkodnak a megromlott politikai irányvonalhoz!

 

Ma anyának elromlott a tévéje. Elkeseredve hívott fel, hogy az egyetlen szórakoztatója beadta az unalmast. Mondtam neki, hogy keresse meg a tévészerelő telefonját, ott van a telefonszámok között. Attilát is hívtam, de sajnos az autóját beadta a mosóba. Ki kellett már takarítani az üléseket és csak holnap hozhatja el. Megint hívtam anyát, hogy elmondjam, egy napot bírjon ki tévé nélkül. A régi tévé még működő képes, de én hiába is mennék ki Etesre, nem emelhetem meg, és nem tudom átvinni a másik szobába. Végül este hívott megint, hogy az egyik szomszéd, átvitte a tévét és működik. Közben legyűrte az ellenállását magában, és mégis felhívta a szerelőt, aki megígérte neki, hogy másnap megy és megnézi az elromlott készüléket.

2021. december 13. hétfő (18)

Hajnali fél három. Vigyázom mások álmát.  Kávé, és nézzük a híreket! Az első, ami elém került az a diákváros ügye, amit a Fundan-egyetem lesöpört a napirendről. Vagyis most már nem fontos, hogy épüljön 12 ezer kollégiumi hely és 5800 bérlakás, a tanulni vágyóknak, akik a fővárostól távol élnek.  Erről azonnal oda kapcsolt az agyam, hogy mennyi kilakoltatás volt az országban, erről meg azonnal oda, amikor egy asszony arról próbált meggyőzni, hogy milyen jó befektetés, ha van egymilliója az embernek és azt beadja egy lakásokat vásároló pasihoz. A bankok nem adnak kamatot, csak ha leköti az ember öt évre a pénzét, de ez a fazon, begyűjti a pénzes emberektől a pénzt, elmegy az árverezésre és megveszi az adósok lakásait. Aztán szép jutalékot fizet azoknak, akik összedobták a pénzt, persze csak akkor, amikor jóval drágábban eladja a lakást. Járt az agyam és arra jutott, hogy akinek van pénze, az akár 5-6 lakást is megvásárolhat, azt kiadja albérletbe és havonta simán meg van neki az 5-600 ezer bevétele. Minden különösebb erőfeszítő munka nélkül. Csak el kell menni, beszedni a havi bérleti díjakat. Innen már csak egy lépés volt, hogy az egyik EU képviselőnk apósát megkéselte egy bérlő. Nem is írom tovább. Akinél ott az információ, és még pénze is van (miért ne lenne, ha jól keres a veje, a férje, a sógora, a haverja?) az nem szorul a bankok akármilyen szándékaira. Arra jutottam, hogy ezek a lakástulajdonosok nem örülnének, ha kollégiumi helyek és olcsó bérlakások épülnének.

Délelőtt Csabával bankba mentünk, meg gyógyszert kellett kiváltanom, mert keddre már nem volt szívgyógyszerem. Régen csináltam ilyet, hogy elfelejtettem és az utolsó pillanatig húztam. A bankba nem lehet bemenni és leülni a kényelmes fotelokra, mert vírus van. Bemész, húzol egy sorszámot (hárman voltak előttünk), aztán a kis előtérben várakozhatsz a sorodra. Ha nincs tőle fóbiád. Ha van, akkor nyomás ki a járdára! Hát mi, elmentünk addig a gyógyszertárba, meg a boltba, ami régen 100 forintos volt, de ma már semmi sincs annyiért. Visszaérve még mindig volt egy sorszám előttünk. Elszívtam egy cigit, aztán sorra kerültünk. Átírta a hölgy a személyim számát, ami még novemberben újult meg. Aztán utaltam kettőt. Tamásnak könyvekért, és az Avana Egyesületnek egy kis karácsonyi ajándékot. Ha már nem is vagyok az elnöke az egyesületnek, azért a „gyerekemnek” tekintem. Örülök, hogy vannak, akik tovább viszik a nemes céljait.

Itthon aztán nekiesett Csaba a szőttesének, én meg versenyben vágtam neki a rongycsíkokat.

2021. december 12. vasárnap (19)

A füzetemben ez az oldal üresen maradt. Csak emlékezetből írom, hogy Tamás ma is Vica konyháján dolgozott, de nem lett készen a konyha. Nagyon, nagyon sajnálom a fiam, mert így nem tudtak a szekrénybe bepakolni. A konyha alsó szekrényei elkészültek, de a felsőket majd csak a jövő hétvégén tudja Tomi elkészíteni. Mi tagadás, hiába, hogy a férjem jóval fiatalabb, olyan lassú már, mint én.

A levesembe kellett volna zöldség. A bolt azonban nem nyitott ki reggel, mert nem működött a pénztárgép. Nem nyithatnak ki, mert a NAV megbünteti őket. Nesze neked gyors és biztonságos számítógépes rendszer! Kényelmes? Ja!

Az volt a szerencsém, hogy Attila jött Tamásért és oda szóltam neki, hogy vásároljon Mátraszelén nekem leveszöldségeket.

Olyan régen volt zúzapörkölt, hogy ma azt sütöttem. A levesbe is jutott. Aztán vettem májat is, csirkét. Azt kirántottam. Nem is ettem mást csak ezt. Annyira kívántam már. A főzéssel megint elment az egész délelőtt, úgy hogy ebéd után egyből sziesztáztunk. Csaba persze ma is szőtt. Hiába mondom neki, hogy ez nem munkanap, ilyenkor pihenni kell. Annyit értem el, hogy négy óra helyett csak kettőt dolgozott. Annyira szorgalmas! Igaz, hogy a főzések holt idejében nekem is rongyot kellett vágni, de nem érdekel, ha a fiam alkotni akar, akkor szívesen megcsinálom.

Közben fokozottan figyeltem a hűtőt. Megint alacsony fokozaton működött. Már kilenc éves és lehet ő is fáradt, mint mi emberek. Azért időnként bekapcsolt és akkor hideget csinált bent. Aztán megint leolvadt, de jobban, mint szokott. Amolyan ráérősen dolgozik, mint az idősödő szakik. Este aztán hívtam a szerelőt és elmondtam ezt. Azt mondta ez így normális, hogy fagy aztán leereszt. Ő a szakember.

2021. december 11. szombat (20)

Azt hittem otthon vagyok. Aztán rádöbbentem, hogy ez egy másik ágy. Rögtön ezt követően ébresztett a telefonom. Számomra idegen zenei hanggal. Én ugyan nem állítottam át! Már megint önállósította magát a telefonom. Vagy távolból irányítják? Nekem nyolc! Irányítgassák. Nem mondok, vagy teszek olyat, amit ne mondanék bele az érintett szemébe is.

Előbb a bekészített kávé alá gyújtottam a gázt, aztán papírt és gyújtóst tettem a kályhába, amiben még parázs nyomait találtam. Amikor lefeküdtünk teljesen elzártam és ez máskor is azt eredményezte, hogy kevés gyújtóssal feléleszthető a tűz.

Naplót írtam, aztán egy pár oldalt a meséhez, de közben súgott a fülem, hogy be kellene dagasztani a tésztát, mert annak kelni kell 1-2 órát és én tepertős pogácsát akartam készíteni. Anya a múlt héten erről beszélt, hogy ezt süssek, Attila fiam meg azt se bánná, ha minden nap lenne. Így aztán a mese elolvasására, amit pénteken kinyomtattam, hogy újra olvassam, hát abból nem lett semmi. Viszont lett sütős reggeli Csabának és anyának, meg húsleves és rakott karfiol is. Ez is alkotás, ha úgy vesszük.

Attila Dominikkal fél egy felé érkezett meg. Vica most nem jött, ő a barátnőkkel ment egy kis lányos összejövetelre, Tamás meg ott dolgozott náluk. A konyhabútort cseréli ki nekik.

Négyre értünk haza. Hiányzott a pénteki és a szombati szieszta. Öt óra felé le kellett feküdnöm. Csabát is hívtam. Ez alatt a tíz perc alatt, míg az én kicsi tündérem átölelt úgy feltöltődtem, hogy fél tízig fenn tudtam maradni.

2021. december 10. péntek (21)

Egészen korán, fél nyolckor csörgött a futár, és nyolckor már itt is volt Dominik karácsonyi ajándéka. Azt hittem a hűtőszerelő. Aztán úgy tíz óra körül ők is megérkeztek. Kicserélte a hőfokszabályzót, de semmit nem kért érte, mondván figyeljük a hétvégén a gépet, és ha kiderül, hogy nem ez a baja, akkor szóljak hétfőn. Ez a fajta bizalom nagyon meglepett és egyúttal nagyon jól esett. Talán nincs minden elveszve, ami az emberséget illeti. Sajnos, nagyon úgy tűnik, hogy nem az volt a gép legnagyobb betegsége, mert ugyanazt műveli, mint előtte. Fél gőzzel hűt.

Aztán vizes felmosóval söpörtem végig a lakást, mert a söprőtől csak száll a por és a rengeteg szösz, ami a szövésnél az egész lakást beteríti. A légcsövem még érzékeny.

Ebéd után összepakoltam és elindultunk Etesre. Még vásároltunk zöldségesnél és a garzon alatti boltban, mert anya a rakott karfiolt enné meg.

Anya kávéval várt. Beszélgettünk, amikor hívott Attilám, aki Pesten volt egy ortopéd orvosnál. Sajnos csak magánrendelés fogadja azokat, akik nincsenek beoltva. Nálunk a fél család az egyik, a másik fele a másik oldalban hisz. Mit tehetnék? Az Égieket minden nap kérem, hogy senkinek ne legyen baja. Attila térde teljesen tönkre ment a csaknem nyolcévi bontási munkákon, amit külföldön végzett. Most már csak egy combcsontból kivett csonttal lehetne helyre hozni, vagy vállalja minden évben a zselés beinjekciózást. Nem olcsó. Hát ezért dolgozik az ember fia, hogy aztán az egészsége helyreállítására fordítsa? Persze a politikusaink erre bizonyosan azt mondanák, hogy mindenki annyit ér, amennyije van. Könnyű az íróasztal mellől, a drága autókból és helikopterekből, meg repülőkből ilyeneket dumálni. Nem akarok durvábban fogalmazni.

Csaba kis szőttesét magammal vittem Etesre, és a maradék hátoldali szálakat eldolgoztam. Anya mondta is, hogy képtelen vagyok csak úgy ülni és beszélgetni, nekem mindig kell valamit csinálnom. Igaza van. Tényleg itthon is, ha leülök a tévé elé filmet nézni (híreket a tévén már egyáltalán nem hallgatok) akkor is mindig vagy rongyot vágok, vagy rojtokat kötözök. Ha nincs ilyen meló, már rosszul érzem magam.

gyapju-futo.jpg

Megérkezett a szomszédasszonya is anyának, aki hírhedt kormánypárti és elmesélte a Hír Tv és az ATV híreit. Nem mondom, hogy majd leestem a székről, mert nem igaz. Ugyanis számítottam rá, hogy az a sötét egyoldalú szöveg fog megint elhangzani, ami általában. Olyan hírekkel szolgált, hogy MZP azt mondta nem kell csak havonta fürödni, és egy betelefonáló, mivel állítólag lenézte a falusi népeket ez az ember, hát elefánttal tapostatná őt laposra. Jókat derült ezen az asszonyság. Az én lelkem meg sírt, hogy hová jutott a magyar nép.

Tudtam, hogy a falu embere illetve egy részük, nem ebben a valóságban élnek. A hozzájuk eljutó hírek egy másik, egy hajlított világból valók. Nincs fogalmuk az államadósság iszonyú mértékéről, csak arról, hogy 5 % nyugdíjemelés lesz, meg 13. havi nyugdíj és a gyereket nevelők visszakapják az adójukat. Az, hogy ez honnan és miből, arról azt hiszik, Orbán adja. Milyen rendes! Hát nem? Azt mondani, hogy az a lakosság adójából van, az bűncselekmény.

Szóval nem lehet összefogás akkor, ha az emberek nagyobbik részének halvány fogalma sincs arról, hogy a közvilágítás problémája nem az önkormányzat vétke, mert azt a közös adóból fedezik, és ha a kormány elvon pénzeket az önkormányzattól, akkor nincs miből fizetni, de még arra se, hogy béreket emeljenek.

Az jutott az eszembe, hogy ha valakit 10-12 évig sötétségben tartanak, az megvakul, ha hirtelen a fényre viszik.

2021. december 9. csütörtök (22)

Nálunk, minden helységben rongyszőnyegek vannak letéve, melyeket az elmúlt években szőttem. Tavaly a mosógépem éppen akkor lett csapágyas, amikor ezeket a szőnyegeket mosta. Azóta nem merem gépbe mosni őket. Kád híján zuhanykabin, én meg előtte térdelve gyökérkefével súroltam a szőnyeget. Nagy kaland ekkora súlyfelesleggel, fájó térdekkel és műtött szívvel. Ez utóbbi akkor jelent gondot, amikor már lehajolva csavarom. Egyrészt a hajlást nem szereti a felvágott szegycsontom, másrészt a nagyobb súly ellen is tiltakozik.

Csaba közben szőtt. Előtte elég anyagot vágtam neki. Érdekes kísérletbe fogtunk. Rongycsíkokkal próbál mozaikmintát varázsolni a reggeliző alátétre. Eddig csak fonalból készített mintát, most rongyból, ami nem is olyan könnyű. Mivel nincs elegendő kék anyag, ezért az alátétből most csak kettő készül és lesz hozzá egy, egy méteres futó.

mintas-alatet-2.jpg

Délben, amikor kiszedtem a hűtőből a melegítendő ebédet észrevettem, hogy a hűtő olvadozik. Feltekertem hatosra, de nem indult be. Elromlott. Ez volt az első gondolatom. Így Karácsony előtt. Mint tavaly a mosógépem. Miért tesz próbára ennyire a sors?

Míg Csaba ebédelt és a neten hűtőgépeket nézegettem, és közben ájuldoztam, milyen árak vannak. Sziesztázni se tudtam, felkeltem és elhúztam a gépet. Mondanom se kell, hogy nem macskákat, de egy egész hadsereg portigrisre leltem mögötte. Kitakarítottam, lepókhálóztam, visszatoltam a helyére, áramot adtam neki, de ő bizony nem indult be. Éppen elkeseredni készültem, amikor jött Csaba a konyhából, hogy beindult a hűtő. Akkor egy picit megkönnyebbültem, hogy csak betegeskedik. Igen ám, de hol tudok szerelőt szerezni? Feltettem a fészre, hogy hűtőgépszerelőt keresek. Jött is hamar szerencsére egy név. Írtam is neki. A választ nem tudtam megvárni, mert Csabának angol órája volt négytől és csak akkor olvastam a választ, amikor hatra hazaértünk.

Közben azt is elolvashattam, hogy egy mások kárán mulatni szerető férfinép, a segélykérésemre jobb ötlet híján azt válaszolta: „Minek? Megjött a hideg.” Nem nyert a humora. Nem szoktam durván fogalmazni, de most valahogy nem voltam finomkodó kedvembe, és azt írtam neki: „Kapd be! Tedd te ki a párizsit az erkélyre!” Mire gyorsan válaszolt, hogy „csak utánad anyukám”. Akkor töröltem a segélykérésem, mert úgy gondoltam megoldódott a dolog, arra meg nincs szükségem, hogy szópárbajt vívjak egy olyan férfinéppel, aki érzéketlen mások problémájára és nem tiszteli az embert. Több dologban is értetlen vagyok ezzel kapcsolatban. Ha segítséget kér valaki, akkor az, nem humor tárgya a számomra. Ha nem tudok segíteni, inkább csöndben maradok. Ha mégse tudom tartani a kezem a zsebembe és mindenképp billentyűt kell ragadnom, nem adok bukfenc tanácsokat, hogy rakja ki a kétfogásos ebédet, meg a háromtagú családnak szükséges reggelit, vacsorát a poros, füstös, madarak és mókusok által erősen látogatott erkélyre. Ha mégis megteszem, és nem találja a szerencsétlenül járt viccesnek a dolgot, akkor meg nem kezdek el még verbálisan pofozkodni is.

Nem mindig értem az embereket. Miért jó az neki, ha beleköthet másokba? Hogyan lehet mindezt még élvezni is?

2021. december 8. szerda (23)

Száztizenhat hónapja történt az a gyalázat, amit senkinek nem kívánok.

Ennyi ideje annak, hogy a bizalom elveszett hazám igazságszolgáltatásában és úgy élek ebben az országban, hogy igazából számkivetett vagyok.

Ezek a hónapok megéltették velem a káoszt, a teljes szétesést és azt, hogy minden nap hogyan kell újra építeni önmagam, ha ki akarok kelni reggel az ágyból. Az éltető energia elvesztését és a talpra állást.

Felnyitotta a szemem az emberi aljasságra. Azt hittem addig, hogy nem létezik. De megláttam, hogy mégis. Létezik, és nekünk küzdenünk kell ellene.

Le kell győznünk a feléledő gonoszt, ami az ember sötét oldala és erősíteni a jót, ami a fény. Le kell küzdeni a rosszindulatot, a gőgöt, ami képes beszennyezni mindent és eltakarni az éltető fényt.

Drága kislányom! Eddig győzelemre áll a sötét oldal, legyűrtek, megnyerték a csatákat, még nem derült fény a kegyetlenségükre, de nem adom fel kicsim! Az igazságnak győznie kell!

eniko-emlekmuve-2021-november.jpg

2021. december 7. kedd (24)

Olyan, mint egy felbolydult méhkas a világ. A nagy rohanásban egymást marják az emberek. Pedig csak öt percre kellene leülni önmagukkal, hogy átlássák, mennyire kicsik vagyunk a végtelenhez mérten. Éppen ezért nem kellene egymás ellen fordulni. Néha már annyira kínos, hogy vicces. De nem vicces, csak értelmetlen. A sötétséget mélyíti.

Ma már főznöm kellett. Tegnap vettem egy kis csontot, abból lett leves. Volt még darált hús, abból meg fasírozott. A rizshez kukoricát tettem.

Elkötöztem a gyapjú futó másik oldalát és elkezdtem a hátsó szálakat aládolgozni. Aztán jöttek Attiláék. Felráztak minket. Élet jött a lakásba.

Este még olvastam kicsit a fészen és megint a döbbenet jött. Meghalt egy fiatal tanárnő, aki Csabát is tanította az utolsó, a negyedik évben angol nyelvre, amikor a GT-be járt. Szerettem Szilviát. Kedves, vidám, közvetlen ember volt. Negyvenkét éves volt. Attila fiamtól csak egy évvel idősebb.

Mondjátok meg ti Égi Hatalmak, mi történik velünk!?

2021. december 6. hétfő (25)

Csaba megszőtte a kis futót gyapjúból. Délután elkötöztem az vége rojtjait. Nagyon haladatlan munka és kiszárítja a kezet. Három ujjam is kirepedt. Muszáj voltam abbahagyni. A kezem meg bekenni, bekötözni. A hasizmaim is fájnak még a sok köhögéstől, ami a múlté már, de nem hagyja a testem elfelejteni, hogy nem szaladgálhatok ki a melegről a hidegre vékony pólóban.

A lelki vagy inkább szellemi (?) fáradság rosszabb, mint a fizikai. Valamiféle hiányérzet lepett el. Nem csak azért, mert blokkok vannak bennem, ha a mesém írására gondolok, és azt súgja az agyam hátsó szegletébe valami, hogy: „gagyi”… „fölösleges”…”ezt a ma embere a szemétre hajítja”… vagy valami hasonló leértékelést, hanem azért is, mert jönnek a halálhírek. Elment egy sci-fit is író ember, elment Kóbor János.

Az ember döbbenten áll és elszorul a szív.

Délután rávettem Csabát, hogy sétáljunk egyet a sötétben. Mentünk egy kört a lakótelepen. Egész nap magunkba voltunk a lakásban. Ő szőtt, én meg vágtam neki a rongycsíkokat. Séta közben rá kellett döbbennem, hogy most megint ott tartok, mint a szívműtétem előtt, hogy meg kell állnom százméterenként, mert a tüdőm nem ad annyi oxigént a lábamnak, amennyire szüksége volna.

2021. december 5. vasárnap (26)

Hajnalban a kávézás közben olvasgattam a fészen és a tegnapi hírekkel együtt azt kellett mondanom, hogy a politikusaink elvesztették a valóság talaját és most magukkal akarják cibálni az embereket is, és hogy elment a józan eszük. Az olyan idiótaságok, mint, hogy az óvodás gyerekek nemet akarnak váltani, vagy a világhírű egészségügyünk, ahol beteg emberek nem kapnak ellátást, mert vírus van, meg a rengeteg egymásnak ellentmondó tudósítás, hogy az oltott védett, aztán az oltott fertőz, vagy nem elég a két oltás, de lehet a harmadik se, egészen elszédítettek. Nehéz ilyen körülmények között reálisan látni a világot. Arra megy el az ember éjjel összekapart energiája, hogy védekezzen a szédítések, az eszement gondolatközlések ellen.

 

Halat vettem a piacon még szombaton. Három szelet pontyot.  Az a 3 szelet 2100 Ft volt, mert 90 dkg-t nyomott.  Egy éve nem ettem halat. De a lényeg nem ez, hanem az, hogy hasit a gazdaságunk, mert már lehagytuk a „rothadó” nyugatot. Az mindegy, hogy a magyarok zöme egy sor egészségesnek mondott élelmiszert nem tud megvenni.  Elkeserítő.

Anyunak egy szeletet kirántottam, így csak kettő érkezett haza. Nem főztem, mert volt még ebédünk, csak azt a két szelet halat rántottam ki.

Főzés helyett leszedtem a függönyt a nagyszobában és kimostam. Másikat raktam föl. A karjaim erősen tiltakoztak, de sikerült.

Aztán kipakoltuk Csabával az egyik szekrényt és selejteztünk belőle. Egészen szép szellős hely lett benne, még Csaba fakockáinak hatalmas doboza is befért végül a felszabadult helyre.

Volt időm rágódni is, mert a tévében csak a már többször látott filmeket vetítik. Gondolom a rengeteg reklám bevételéből a csatornáknak nincs kedvük a nézőknek kedvezni és új filmeket megvenni. Gondolják, jól van az a lüke magyarnak, amit már százszor levetítettek más csatornák is.

Azon rágódtam, hogy hogyan szabadulhatnék meg önmagam leértékelésétől. Ez az önlegyőzés talán a legnehezebb az életemben. Nem tudom mások, hogy vannak vele. Persze az írásra kell ilyenkor gondolnotok. Mert nekem az jelent problémát. Már négy éve, vagy több is, hogy elkezdtem írni egy történetet, ami igazából egy mese, de én nagyon szeretném, ha igaz lenne. Nem halad. Időnként neki fogok, de egy fél vagy egy egész oldal gépelése után feladom és azután hetekig fel se nézek. Fogalmam nincs, hogyan változtathatnék ezen! Leginkább az blokkol, hogy azt gondolom, ez a mese senkit nem érdekel. Nos, ezen agyaltam vasárnap délután.

2021. december 4. szombat (27)

Anya tortáját már pénteken elkészítettem. Délutánra sikerült annyira összeszednem magam, hogy ledaráljam a diót. A légcsőgyulladás, és gondolom az antibiotikum sem tett jót a hangulatomnak. Szédelegtem, liftezett a gyomrom és a hangulatom az a nullához közelített. A rengeteg köhögéstől már a hasizmom is fájt. Igaz addigra már nem köhögtem csak elvétve.

 

Hajnalban azt olvastam a nógrádi hírportálon, hogy itt nem messze tőlünk, domb lábánál, a Tarján patakban, holttestet találtak. Talán két, vagy három hete volt, hogy hatóra körül a fürdőben készülődtem, amikor meghatározhatatlan helyről érkezett néhány kiáltás. Valaki segítséget kért. Legalább hatszor hallottam, aztán csend lett. Mondtam a férjemnek, aki kiment a ház elé, de semmit nem hallott, aztán végig ment a négy emeleten, hátha onnan jött a segélykérés, de ott is csönd volt. Amikor olvastam a híreket arra gondoltam, hogy talán ez az ember kiabált. No, de 3 hete? Azt nem írta a cikk, hogy mennyi ideje lehetett a patakban. Rossz érzés volt, hogy lehet ő volt, és én nem tudtam segíteni.

 

A diótorta, nem attól dió, mert a krémbe diót teszek, hanem maga a tészta készül dióból. Nincs benne egy deka liszt se. Nyolc tojás kell hozzá, egy kis vaj és sütőpor. Nagyon finom és könnyű a tésztája. A krém nem más, mint habtejszínbe öntött olvasztott csokoládé. Ezúttal tettem bele gesztenyemasszát is, hogy ezúttal más legyen.

Reggel tortadobozba került és szerencsémre egyik ismerős megengedte, hogy a boltjába hagyjam, amíg elmegyünk a piacra vásárolni. Így csak kicsit maszatolódott meg a tortám oldala, mire anyához Etesre értünk.

A szülinapi ajándékot már három hete kivittem neki. Mindig azt hallgattam, hogy olyan sportcipő kellene neki, amilyen Csabának van, így hát megrendeltem neki és nem tudtam halogatni, amint megérkezett ki is vittem és előre felköszöntöttem.

Levest főztem neki, mert mindig panaszkodik, hogy egész héten a rendelt ebéd levesét a macskáknak adja, mert ehetetlen. Kivéve, ha gyümölcsleves van.

A sült májat már készen vittem neki. Azt reggelizett. Végre egy kicsit örülni láttam. Ritka alkalom.  Pedig én nagyon igyekszem. Mindig próbálom meggyőzni, hogy az életet nem kell, olyan tragikusan komolyan venni. Próbáljon meg nevetni önmagán, amikor nem tud megtenni olyasmit, amit régen megtehetett.  A vidámság még egy picit gyógyít is. Felüdíti a lelket és sokat számít a lelkünk állapota. Ilyenkor az én drága anyukám úgy jellemzi a helyzetet, hogy én őt mindig leb@szom. Nem értem, miért veszi ezt piszkálásnak. Elszomorodom. Tudom, hogy az ember 85 évesen már számolja a napokat, de úgy nem lehet jól élni, ha folyton arra gondolunk, hogy mindjárt meghalunk. Mi aztán tudjuk jó, hogy nem kell megöregedni, hogy az ember elveszítse az életét. Mondom neki, hogy a lelke az embernek halhatatlan és abban a másik világban, amit a mi szemünk nem láthat tovább fog élni. Sokszor kapaszkodik bele ebbe, aztán a következő percben azt mondja, hogy nem hisz ő abban, hogy van egy másik világ, meg az őrangyalokban se, mert még nem látott egyet se.

Egyfolytában azon agyalok, hogyan győzhetném meg.

anya-diotortaja-4.jpganya-diotortaja-2.jpg

2021. december 3. péntek (28)

A szokásos hajnali ébredés megint meg volt. Ritka, amikor elalszok, és csak ötkor ébredek. Viszont az éjszaka addig nyugodtan telt. Hathatós ez a massza a gyömbéres mézzel. Már nem köhögtem éjszaka. Hurrá!

Fél ötre készen volt Csaba sütős reggelije, de utána visszafeküdtem. (A kis ínyenc minden másnap ilyet reggelizik. Szalonna, sonka, kolbász és rá kell pirítani a sajtot.)

Reggeli után boltba mentünk, azután ha tetszett, ha nem, főznöm kellett, mert minden elfogyott és Csaba megszokta, hogy minden nap kétfogásos az ebéd. Van elég baj úgy is az autizmussal, nem tetézem még azzal is, hogy a megszokott napi rutint felborítsam. Gulyást főztem, a többi hússzeletet meg hagymaágyra rakva a sütőbe tettem.

Délben felhívtam anyukámat és felköszöntöttem, mert ma lett 85 éves.

Ma Attiláék és Tamás mennek hozzá este munka után, mi Csabával majd holnap.

Csaba a minap ismét azzal állt elő, hogy kellene neki a számítógépére egy olyan program, amivel várost lehet építeni. Az apja elmondta neki, hogy az nem elég, hogy megveszi az ember a programot, még a számítógépébe kell egy videokártya is, mert a memóriája nem elég ahhoz a programhoz. Csaba már jó néhány éve erről beszél, de eddig valahogy mindig letett róla. Nem folyton csak időnként előkerül, és akkor hosszasan vitáznak erről az apjával. Azért nem velem, mert tudja, hogy én aztán nem értek a számítógépekhez, nem úgy, mint az apja, aki elég sok mindent meg tud szerezni és javítani. Hallgattam a beszélgetésüket és annyira meghatott az a vágy, amit eziránt tanúsított, hogy este lefekvéskor, amikor beszélgetni szoktunk még kicsit, mondtam neki, hogy néhány hónapig spórolni kell. Elfogadta, és a mamitól kapott karácsonyi pénzt már tette is el.

Ma is ezen járt az agyam és akkor elém került a fészen egy cikk, ami éppen arról írt, miért lett iszonyú drága a videokártya és miért hiánycikk. Kiderült, hogy sokan kis befektetéssel 70-80 db videokártyát is összekapcsolnak és valamiféle új valutát „bányásznak” vele, ami napi többszázezer forintot is termel nekik. A kriptovaluta, a bitkoin és most az omikron, aminek felszökött az árfolyama, mert az új vírus mutációt is ennek nevezték el. Komolyan mondom, megáll az eszem! Egy bankokon kívüli, netes pénznem, amivel emberek munka és alkotás nélkül gazdagszanak meg. Mondja már meg valaki, hogy miféle világban élünk?  Azért nem lehet a fiamnak városépítő programja, mert nem tudjuk megfizetni. Egyrészt, mert hazánkban a munkáltatók nem fizetik meg a dolgozókat, másrészt meg azért, mert egyesek játszanak mások életével és gazdagszanak mások kárára. Most mondjam azt, hogy elegem van?

https://hvg.hu/tudomany/20210108_kriptopenz_banyaszat_nvidia_geforce_rtx_3080_ethereum?fbclid=IwAR3r3jSpKYzh1lRznXf96UMqwMYAc5I3BzxtMkWk9jmVcRP-T64Ryjqmsd4

 

2021. december 2. csütörtök (29)

A hajnali kettő megint kikergetett az ágyból. Rajtam volt ez a massza, de azért köhögtem és köhögtem, hiába a gyógyszer az én légcsövem állta a sarat. Mondjuk totál kómás voltam, még a kávé se tudott felrázni tisztességesen. Semmihez nincs kedvem, a konyha olyan, mintha robbantottak volna benne. A köhögéstől mindenhol, még a leglehetetlenebb helyeken is húz a görcs. A nyakizmokat, a hasizmokat. Pedig köhögni kell. Viszont… már nem ég a légcsövem, nem érzem, hogy hol vannak a hörgőim.

Délelőtt mentünk a temetőbe Csabával. Vittünk adventi koszorút, adventi gyertyákat és virágot. Azt hiszem ez volt az idén az utolsó élő virág, mert innentől kezdve befagy majd a váza és nem lehet tavaszig virágot tenni bele. „Édes kislányom! Elhagytál!”

Vettem két hóembert is. Az egyiket Tomi kapta, a másikat Enikő. Nagyon kis kedves hóemberek, kár, hogy nem az evilági közös otthonukat díszítik!

Csaba lépett vissza az emlékműhöz, hogy az adventi első gyertyát elfújja. Még jó, hogy eszembe jutott. Ha úgy felejtjük, lehet, amikor tövig ég, még a koszorút is kigyújtotta volna.

Teremtőm! Már megint ez a tűz!

A délutáni szieszta nagyon kellett. Egyébként mindig kell, de amikor temetős nap van, soha nem akarok felkelni, amikor letelik a negyven perc.

2021. december 1. szerda (30)

Csaknem mindenki számára megrendítő, ha egy fiatal veszíti el az életét, de a gyerekek számára ilyen megrendítő az is, ha a szüleiket veszítik el. Mindegy hány éves volt a szülő. Teljesen mindegy. A testvér elvesztése is.

A pap azt mondta megváltás. Megváltás a halál? Talán akkor, ha már semmi, de semmi nem megy egyedül, megváltás lehet az egyén számára. Talán. Azt is mondta a pap, hogy hinni kell, mert az erős hit abban, hogy odaát várja Jézus a távozó lelkeket és a már korábban eltávozott lelkek, az megnyugvást adhat a veszteségben.

Hiány marad. Olyan ez, mint egy szép festmény, amiből letéptek egy darabot. Az életünk festményéből. Örökre hiányozni fog.

 

Az átköhögött éjszaka után felhívtam a háziorvost, aki kifaggatott és azt mondta: légcsőgyulladás. Délután, kiváltottam a gyógyszert és anyához érve, be is vettem. A köhögéscsillapítót is, hogy ne köhögjem végig keresztanyu temetését.

Este még egyet bevettem, mégis köhögtem. Még nem volt két óra, amikor kiballagtam a szobából, hogy a fiúkat aludni hagyjam. Ha ülök, akkor nem kell annyira köhögni, de amint vízszintesbe helyezkedek, azonnal jön a csiklandozás.

Szédelegtem, leszedtem a mézes, gyömbéres borogatást a mellkasomról. Négy piros csík maradt a ragtapasz után. Egész nap őriztem.

2021. november 30. kedd (31)

Tele vagyunk mindenféle kacattal, papírok, jótállások, telefonszámok, utalási bizonylatok, csomagszállítótól címek. Ezeket pakoltam az íróasztal körül, miközben köhögtem, majd bele fulladtam. Kerestem az adventi ajtódíszt. Sehol nem találtam. A keresés mindig azzal jár, hogy az ember rátalál a lakásban egy-egy olyan helyre, ahol rendet kell tenni. Három gócpont is kialakult így, és felettem el is ment a nap. Csaba szőtt. Ő most nem segített a felsőprésnél, mert ha nem pakoltam volna, akkor is kellett volna. A szövéstől az egész lakás poros, csupa, csupa szösz és cérnaszál. Délután aztán jött egy sugallat, hogy a hűtő fölötti szekrénybe még nem néztem be. Ott volt a keresett ajtódísz.

Sétáltunk egyet. Havas eső esett, jó kis szélfúvással.

Érzem az illatokat, érzem az ízeket. Nincs lázam, de elcsigázott vagyok. A köhögéstől délutánra már megfájdult a fejem, és a vesém környéki izmok.

Este, 22:30-kor kellett felkelnem, hogy bevegyek valami köhögéscsillapítót, mert be nem állt a szám. A párnát kettéhajtottam és félig ülve aludtam el.

2021. november 29. hétfő (32)

Ez a nap majdnem teljesen a semmittevésé volt. Az utolsó B-vitamin injekciómat megkaptam, aztán Csabával felvetettem az asztali szövőkeretre. Lebuszoztunk a központba. Míg vártuk a buszt esett a hó. Tízpercig. A virágosnál megrendeltem két sírcsokrot. Szerdán lesz keresztanyu temetése.

Hazaérve forraltam vizet a teának és egész nap azt ittam, mézzel, mert égett a légcsövem, fájt a torkom. Kalmopyrineztem. Fájtak a nyakizmaim, megduzzadtak benne a nyirokcsomók.  Ebéd után szieszta. Másfél óra, de utána se lett jobb. Fáztam, de nem volt lázam. Alig vártam, este, hogy eljöjjön a lefekvés ideje. Féltem, hogy majd köhögni fogok éjszaka, de szerencsére nem következett be.

2021. november 28. vasárnap (33)

Szombaton a telefonom ébresztése előtt ébredtem anyánál. Fél három volt. Még volt parázs a kályhában. Életre keltettem. Hosszasan kínlódott. Hallottam a szél hangját a kályhán keresztül, gondoltam is, hogy most nagyon nem szeretnék hajléktalan lenni.

Írtam egy kicsit a naplót, aztán egy kicsit a mesét. Ez utóbbival folyton elakadok. Nem érzek hozzá elég tehetséget, és azt gondolom, a kutyát nem érdekli az én meseországom, ahogyan a kis példányban kiadott könyvemet se tudtam mind eladni. Minek írjak, ha senkit nem érdekel. Ez, komoly alkotói válságot okoz nálam.

Végül bele vetettem magam a főzésbe, annak több értelmét láttam, mert azt mindig jóízűen megeszi a család. Lett előbb almás kalács. Gluténmentes lisztből. Aztán zöldbab leves. Csirkepörkölt. Néhány szelet rántott húsnak elcsíptem belőle. Utána volt egy kis pihenő, mert kelt Csaba és neki készítettem reggelit. Amíg ő elfoglalta az asztalt kicsit játszottam a számítógépes kedvencemmel a zummával. Amikor szabad lett a konyha jöhetett a gombóc. Kilenc laska is lett.

Délután jöttek Attiláék és ebédeltünk. Jó ez az együtt töltött idő. Az eső egész nap esett, kisebb kihagyásokkal.

Vasárnap itthon főztem, és készítettem egy kis kenyérkét is, de a délután már a pihenésé volt. Nagyon nem jól éreztem magam. A hangulatom rossz lett, szédelegtem. Tele volt a fejem mindenfélével és nem voltam alkalmas semmiféle beszélgetésre, pedig beautóztak hozzánk Attilák.  Estére aztán éreztem, hogy nem tett jót a szombati kiszaladgálás az udvarra pulóver nélkül. Kaparni kezdett a torkom. Leírhatatlan fáradságot éreztem.

2021. november 27. szombat (34)

A péntekről még annyit, hogy Tamás szabin volt. Nagyon kellett már neki egy pihenő nap. Ő is kimerült. Beszéltem Melindával, aki beteg, mert kedden meghalt az édesanyja, és most nem is érti, mi van vele.

Laci bácsi is szembe jött velem, amikor az injekcióról jöttem. Arról beszélgettünk, hogy mennyire kicsinyes dolgokon tudnak veszekedni egymással az emberek.

Hívott P. Edina, akinek 135-öt ver a szíve, pedig fekszik, de lázas és semmit nem tud csinálni. Aggódom érte. Talán a láz miatt, de lehet, a pajzsmirigy is túlműködik. Jó volna, ha szakember látná, de ő nem akarja, mert azonnal covidosnak nézik és karanténba teszik.

Mennyi baj és félelem! Meddig lehet ezeket a dolgokat ép ésszel elviselni?

A futár meghozta Tamás és Vica ajándékát.

Aztán délután Csabával kiutaztunk anyához Etesre. Rettenetesen rossz látni, hogy alig bír lépni. Lassan és nehezen mozog és elkeseredett, mert őt senki nem szerette már gyereknek se és most se. És én nem tudom, hogyan önthetnék belé egy kicsivel több önbizalmat.

Csak mondom a magamét neki. Mesélek, és mesélek a világról, az emberek természetéről, arról, hogy minden gyereket másképp kell nevelni és ő attól lett olyan jó ember, mert úgy nevelték a szülei, ahogy.

Aztán csörög Marcsi az unokatestvérem. Jaj! Nem is engem akart hívni, hanem a másik Ildikót. A keresztlányomat. Anya öccsének a lányát. El akarta neki mondani, hogy Pistát sikerült elérnie, hogy elmondja neki meghalt a nővére, de inkább ne tette volna, mert ma kapott tőle egy SMS-t, amiben megadta a számlaszámát. Azt írta, hogy erre a számra utalhatja az anyukája tartozását. Marcsi kiborult. Az anyja halva fekszik. Az öcsike, aki egyébként Csehország állampolgára, és anno elhagyta a feleségét a két kicsi gyerekét, és éveken át nem fizetett gyerektartást, és emiatt a nagyszüleim házát el akarták árverezni, és anya meg kereszt anyám váltották meg a házat, hogy kifizessék Pista tartozását, amit a bíróság megítélt – jogosan – a volt feleségének… no, most ő úgy véli, a két nővére tartozik neki és kéri és követeli!

Az arcomról lesül a bőr helyette is. De nem! Ezt már nem veszem magamra. Az ilyen embernek látszó lény nem is a rokonom! Csak valami fatális tévedés lehet!

Úgy fekszek le, olyan fáradtan, mint amikor fiatalon egész nap kapáltuk a hatszáz négyszögölt.

2021. november 26. péntek (35)

Amikor felkeltem éppen 3:33-at mutatott a mikró. Az egyforma számok nekem az Égiek üzenete. De mit mondanak? A hármasság a test, a lélek és a szellem? Most akkor jó úton haladok, amiért erre a bolygóra jöttem és testet öltöttem? Nem, nem nagy a tudásom. Nem lehetek annyira fontos itt.  Kaptam ugyan valamicske tehetséget, amire rárakódtak a tapasztalatok, amit talán jó volna elmondani. Egyébként meg azt hiszem az az élet jelent másoknak is hasznot, amelyiket elmondanak. Bár az nem elég, azt kell, hogy el is olvassák. A szócséplés persze semmit nem ér.

Aztán láttam a 4:44-et is.  A számmisztika szerint ez azt jelenti, hogy fontos számomra a biztonság. Ugyan! Kinek nem jönne jól a biztonság? Ki az, aki nem szeret biztonságban élni? Napjainkban, 2020 márciusától, éppen ez a biztonság rendült meg és tartóssága megremegteti a szívet.  Becsület, tisztesség. Ez az, ami jelent valamit az életben. Jó volna, ha ebben élhetnénk! De becsületes és tisztességes-e az, ami mostanában velünk, az emberiséggel történik? Hány és hány tisztes ember veszett oda? És akik itt maradtak hiszik is, meg nem is, hogy baj van.

Mi ez? A természet bosszúja, amiért nem azzal foglalkozunk, amiért ide jöttünk? Vagy azért, mert nem tudunk a fenekünkön megmaradni és össze-vissza téblábolunk a világban olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet és terjesztjük azokat a kórokat, amire a másik földrész népe nincs felvértezve? Vagy mégis összeesküvés elmélet, amit a világunk milliárdosai kiterveltek, hogy kevesebben legyünk? Neki kevesebb szolga is elég? Ha meg sokan akarnak jól élni az nekik drága? Miért játszanak az életekkel? Miért hiszik, hogy a Teremtő akaratát felülbírálhatják?

És a média? Ők is félre vannak vezetve, és rémisztgetnek minket?

És a tudósok? Ők is cinkosok?

És az orvosok? Az ápolók? Ők is a vesztünket akarják?

Összességében rettenetesen fáradt vagyok. Sokszor már nem is fizikailag, hanem lelkileg. Néha azt érzem, hogy már nem vagyok képes védekezni. Eddig tartott az erőm. Ez a terhelés már nagyon sok.

mit-er-az-elet-ha.jpg

2021. november 25. csütörtök (36)

Ahogy telnek az évek – és egyik nap rohan a másik után -, és mi még mindig itt maradunk, úgy fogynak, egyre csak fogynak életünk tanúi.

Kik a tanúk? Hát azok, akik ismerték a gyermekkorunkat, a nagyszüleinket, a szüleinket. Akik tudták, honnan indultunk, kiből lettünk és hová jutottunk.

Akik igazán tudták, hogy kik vagyunk, sorra távoznak ebből a dimenzióból. Minél tovább tart az életünk, annál kevesebb tanúja marad az életünknek. Ha bíróság előtt állnánk, ki állna mellettünk, hogy bizonyítsa ártatlanságunk, vagy javulásunk, vagy megbánásunk?

Egy idő után azt vesszük észre, hogy már csak azok a fiatalok vannak körülöttünk, akik az idősödő énünket ismerik. Akkor vannak körülöttünk, amikor az életünk a passzív szemlélődésbe csúszik. Még a családunk se ismeri már a régi aktív életünket. Ők már nem látták, ki mindenkinek segítettünk, mi mindent tettünk a közösségért, mennyit alkottunk, mennyire fürgék és mennyire tettre készek voltunk.

Talán éppen ezért kellene megőriznünk magunkban azt a gyereket, akiből kinőtt egy felnőtt, akiből lettünk. Ha merünk idősödő korunkban is játszani, önfeledten kacagni, megcsodálni, rácsodálkozni dolgokra, talán ez a vidám aktivitás felkelti a fiatalság érdeklődését irántunk.

El nem tudom mondani mennyire nagy boldogság, amikor a fiam kétszer vagy háromszor is visszalép elmenőben, hogy adjon még két puszit öregedő arcomra. Olyankor szeretném, ha nem lenne annyi ráncom, hogy puhább legyen azoknak a drága pusziknak a helyük.

Azt se lehet szavakkal elmondani, hogy milyen megnyugtató, amikor az unokám végre leteszi a telefonos játékot és puha kicsi karjaival átöleli a nyakam és én bele súghatom a fülébe: „azt súgom neked, hogy nagyon, nagyon szeretlek”. És kacag, mert csiklandós ez a súgás és még jobban szorítja a nyakam és én beszívhatom nyakából az ő kedves illatát.

Megmondanám, ha találnám az utat hozzá, mennyire csodálatos érzés, amikor az autista fiam napjában többször átölel, és az mondja „szeretlek anya”.

A kis család, ők a boldogság, akiket a nap minden percében féltesz, és ott vannak veled akkor is, ha fizikai, anyagi valóságuk éppen távolban jár, mert beleitattad őket a szívedbe, ahol a lelked lakik. Ebből a valóságból élsz, ez ad erőt. Szeretnél örökre fitt és friss maradni, hogy utánuk tudj lépni, amikor szemtelen megjegyzésük fenékpacsit érdemel. Nem akarsz lemaradni. Mégis lemaradsz, mert fürgébbek nálad, de a kacagás veled marad még másnap is.

Segíteni szeretnél, de erőd lassan fogy. Tudod ezt, és azt kívánod, bárcsak futhatnál a széllel is versenyt, meg az idővel, amely könyörtelenül, megállíthatatlanul telik. És éppen ezek a boldog pillanatok azok, melyek magukba hordozzák az elmúlás gondolatát, mert abba a korba léptem, amikor ilyen pillanatokban arra is gondolok már, hogy ezt a pillanatot, ezt az érzést, ezeket a csodákat magammal akarom vinni, ha majd a testem elhagyom. Nem a házat, nem a pénzt, nem a tárgyakat. Pillanatokat, érzéseket akarok vinni és nem a haragot, a félelmeket, a nehézségeket. Mindeközben azt kívánom az Égi hatalmakat kérve, hogy teremthessem meg nekik a biztonságot. A jövőt.

2021. november 24. szerda (37)

Reggel ismét a rendelőbe mentem a B-vitamin injekciómért. Sajnos a lábujjaim ugyanúgy zsibbadnak, és ha sokat és tempósan kell haladni, bizony gyorsan elfáradok. Talán reggelente úgy érzem aludtam és nem harcoltam senkivel álmomban, de sajnos más hatást nem érzek.

Csaba elkészült a futóval. Ennél már nincs eltérés a két vége között. Az utómunkákat kell még rajta elvégezni.

Délelőtt érkezett a futár, meghozta Csaba karácsonyi ajándékát. Persze most nem fogom elárulni, hogy mit kap. Nem szeretem az utolsó pillanatra hagyni az ajándékok beszerzését. Már mindenkinek van ötletem és meg is rendeltem, kivéve Attilát. Ez elég nyomás rajtam. Hogyan lehetséges, hogy éppen a fiamról nem tudom, mivel lephetném meg?

Este itt voltak. Vica és Domi is. Tamással beszéltek a konyha átalakításáról.

Míg itt voltak telefonált anya. Borzongva hallgattam, hogy reggel elesett a konyhájában. Csak egyet lépett, kilépett a papucsból és már esett is hátra, neki az ágy szélének. Az oldalát ütötte meg. A házi gondozó ment hozzá, megnézte és azt mondta nem kékült be. Este a szomszédasszonya kente be valami krémmel, mert fájt neki. Azt kérdezem – és minden rosszindulat nélkül -, hogy ha már fizet anyukám a házi gondozásért, miért nem intézte a gondozó, hogy megröntgenezzék, nem tört-e bordája a néninek?

Anya persze nem akar orvoshoz menni. Fél. Azt mondja őket, öregeket már halálra ítélték az orvosok, mindent az öregségre fognak, feleslegesnek tartják őket. Pedig meg kellene nézetni a füle alatt azt a görcsöt. Gyanús ez a sok esés, mert az egyensúlyszervünk is a fülünkben van. A szemészetre is mennie kellene, hogy egy megfelelő szemüveget írjanak neki.

Azt mondta anya, hogy a nővére akarja őt magával vinni.

Miért nem tudom elhitetni az anyukámmal, hogy ha rossz dolgokra gondolunk, akkor a rosszat vonzzuk be, és ha a jóra, akkor azok fognak velünk megtörténni?

Nagyon félek, mert ha ágynak esik, én nem emelgethetem a szívműtétem miatt.

Mi lesz velünk?

anyukam.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

2021. november 23. kedd (38)

Kora délelőtt jött Attila. A temető most csöndes volt. Most nem készülődtek búcsúztatásra, de rengeteg az új sír és sok régi sír fölött is tornyosulnak a koszorúk. Mintha a természet úgy döntött volna, hogy megbosszulja mindazt, amit tettünk vele. Mindegy ki tette és ki nem, tizedel bennünket.

Kicserélte Attila az elemeket a szitakötős füzérben és az elektromos mécsesben. Virágot most nem vittünk, a csütörtöki virág még szép volt.

A délután békés, szövős munkával telt.

A telefonomról titokzatos módon eltűnt a Messenger. Attila javasolta, hogy kapcsoljam ki és indítsam újra. Bevált. Furcsa, hogy a múltkor a hangja tűnt el és semmi szín alatt nem volt hajlandó hangosan ébreszteni, csak rezgett a drágám, de arra senki fel nem ébredt. Most meg ez. Csak nem babrálnak valakik a távolból a telefonokba? Sokan mondják, hogy az oltással megfigyelnek, mert chipet ültetnek belénk. Ugyan! Minek ide ilyesmi, amikor már van majd mindenkinek telefon!

attila.jpg

2021. november 22. hétfő (39)

A hajnal egy dobott ki az ágyból. A gép előtt eltöltöttem két órát, de az elfogyasztott négy kávé ellenére vissza kellett feküdnöm. Mindaz, amit olvastam egyszerűen kiszívta az energiám. Korrupció, csalások, hazugságokhoz való tíz körömmel való kapaszkodás, a valóság tagadása, a pökhendiség, mások lejáratása, becsmérlése, más államok lefitymálása, a vírus halálos áldozatai, az ellátatlan betegek, akik éppen ebbe halnak bele, az oltást ellenzők vagy épp az erőltetése észszerű magyarázatok nélkül, a védettségi igazolványok hamisítása, mások veszélyeztetése, az infláció, a benzin árának képmutató, és romboló fixálása, a hazug fekete péntekek, amikor előtte emelnek, hogy aztán azt hazudják, most olcsóbb lesz… Inkább lennék remete! A baj az, hogy hiánycikk a termálvizes barlang.

Dominik tesztje negatív lett. Mehet oviba holnap. Csaba már nem köhög. A nátha is alább hagyott, de még van az antibiotikumból, ami pénteken fogy majd el.

csaba.jpg

 

2021. november 21. vasárnap (40)

Arra ébredtem az éjszaka közepén, hogy Csaba áll az ágyunk mellett és azt mondja: Szeretlek titeket!

Édes szépséges tündérem! Mi is szeretünk téged.

Ölelésre hívtam. Mi a baj? Nem tud aludni. Ez már a harmadik nap, hogy nem jól alszik.  Pedig vett be zuhanyozás előtt egy 1mg-os Melatonint, aztán lefekvés előtt egy gyógynövényes valeriánát, mégse jött az alvási hormon. Az ember tudatalattija dolgozik, és a félelmek a betegségtől zaklatják őt.  Még soha nem történt ilyen, hogy felébresztett minket. Most tudom, hogy azért tette, mert egyedül már nem tudott az aggódásával megküzdeni. Mindent elkövet, hogy egészségesen éljen. Gyakori kézmosás, orrmosás, ezüstkolloid az orrba, a szájba, este gyömbér, ami citrommal és mézzel van keverve. Minden nap szedi a vitaminokat, délután egy órát tornászik, edzőgépet is kapott, amikor megkapta a szakmunkás-bizonyítványát. Sok folyadékot fogyaszt, főétkezések között nem nassol, és mindig fogat mos utána. Nem iszik, nem dohányzik, és most nem érti miért betegedett meg.

Próbálom megnyugtatni, miközben nem mondhatom ki, hogy én is aggódom.

Hajnalban tésztát dagasztottam, tepertős pogácsa lesz belőle és feltettem a levest is, hogy ha majd a fiúk ébrednek már ne legyen annyi dolgom. De más oka volt ennek. Nem tudhatjuk a nagy egész rendszerét, a miérteket, az okokat. A fészen láttam, hogy írt az unokatestvérem, Marcsi, még este fél tízkor, hogy beszélne velem, de én akkor már kidőltem, annyira el tudok fáradni, amikor Etesen vagyunk. Írtam neki, fél hatkor, hogy akár most is beszélhetünk, ha már fenn van.

Hívott. Egy órát beszélgettünk. Együtt sírtunk. Meghalt az édesanyja szombaton négykor. Anya nővére, az én keresztanyám. …

keresztanyunal-voltunk.jpg Kereszt anyunál voltunk Csabával.2021. október

 

2021. november 20. szombat (41)

A félhetes busszal kell leutazni a központba, mert a következővel nem érnénk el az etesi fél kilences járatot. Nem baj, kényelmesen vásárolhatunk. Anyának és nekünk is hétvégére. Úgy se tudok gyorsan menni, ha sietek, elhal a lábam, meg kell állni egy fél percre, hogy ismét erőre kapjon a lábam.

Már kétszer beszéltem, Attilámmal. Éjfélkor indult. Sokat gondolok felé, hogy szerencsésen haza érjen. Nyolcszáz kilométert kell legyűrnie. Fél nyolckor csörög, hogy Kisterenyén járnak. Mi a piacon voltunk. Nyolckor már megölelhettem. Annyira boldog voltam, hogy már majdnem elsírtam magam. Milyen érdekesek az érzelmeink!

Anyánál döbbenek rá, hogy a szalonnás, lecsókolbászos sütős reggelihez nincs trappista sajt. Kockasajt van, de az nem pirul meg. Csaba azt mondja: nem baj.

Néztem a sajtokat a Spárban, de méregbe jöttem. Mind kétezren felül volt. Utána meg elfelejtettem, hogy mégis kellene venni. A lecsókolbászt adtam vissza az eladónak, hogy felezze meg, mert egy pár 1200 forint volt és úgy sejtettem, hogy azt már nem tudnám kifizetni.

Amikor anya és Csaba már reggeliztek, nekiláttam a főzésnek. Leves, oldalas a sütőbe, töltelék, amit máskor a dagadóba szoktunk tölteni, most az őzgerincbe kerül. Az oldalas annyira porcos, csontos, hogy képtelenség felvágni és megtölteni.

Kávézás közben pucolom a leveszöldségeket.

Mire mindennek elkészültem, fél egy lett. Attiláék akkor érkeztek. Jó volt körbe ülni a szobai étkezőasztalt. Jó volt sok-sok hét után ismét együtt lenni. Végre együtt láttam a fiaimat, az unokámat, a menyem és anyukám. Jól magamba szívtam ezt a szépséges érzést.

2021. november 19. péntek (42)

Hajnali kettőkor ébredtem. Kávét! Égiek segítsetek! Nyugtalanság van a levegőben. Úgy érzem, nem csak én vagyok nyugtalan, hanem körülöttem minden. Ki kéne bírni valahogy ezt a napot is.

A stressz oka Domi, az unokám, aki megfázott és tesztet csináltatott neki az orvos. Remélhetőleg ma készen lesz. Aztán kiderült a minap, hogy az angol tanár is covidos, akihez Csaba jár. Már két hete nem voltunk nála és Csaba be van oltva, meg maszkot viselt egész idő alatt és nem is kezeltek le.

Miközben ezeket írom, Csaba kijön a szobából és mondja, hogy kapar a torka, talán kellene neki a torokfertőtlenítő szopogatós tabletta. No, erről beszélek! Ez a stressz! Meg azt kérdezi, hogy a tanára mitől lett covidos. Ez jár a fejében. Az enyémben is. Az én torkom is száraz lett. Jó volna, ha tesztelnének minket, elvégre kontaktok vagyunk, de sajnos ez nem az az ország, ahol ingyenes a teszt. Nem úgy, mint az állítólag rothadó nyugaton. Mert ott ingyenes.

Lehet, hogy a ködös, szmogos levegő az oka, vagy a szövött anyagból szálló szösz, mégis aggódik egy anya, hiszen most minősítették az országunkat a legveszélyesebbnek.

A félelem gyengít. Nem kellene. Mégis mondtam az orvosnak, amikor a Milgamma injekciómra mentem, hogy Csabával mi a helyzet 37,3 volt a hőemelkedése reggel. Felírt egy gyógyszert. Délután kivettük. A gyógyszerész adott másikat, mert amit felírt az orvos, hiánycikk. A B-komplex vitamin is hiánycikk és a szájkenőcs is hiánycikk.

Mégis mi a fene folyik itt?

2021. november 18. csütörtök (43)

Reggelizik Csaba. Én nem, mert a gyomrom mindig összeszorul, ha a temetőbe megyünk. Két sorral arrébb, egy sorral mögötte temetésre készülnek. Kiásták az eltemetett urnát. Most egy másik is mellé kerül. Körülbelül nyolc évvel követte a párját valaki. Nem nézek arra, miután a két férfinek köszönünk. Ha lehet, még inkább elszomorodom, de nem azért, mert a halál természetellenes, hanem mert egészen élénken jönnek az emlékek a napról, amikor a lányom és a fiúját temettük. Ez egy örök téboly. Nincs rá más szó. …

Itthon, Csaba befejezi az asztali állványon általam megkezdett futó szövését, mert kell az állvány. Az elrontott futót kell pótolni, de nem akarunk a nagy állványra miatta felvetni, meg a felvetőszál is kevés. Este van, mire le tudom vágni a keretről, és felvethetünk rá ismét. Mondom Csabának a magamét, hogy muszáj lesz megtanulnia, önmagát ellenőrizni, hogy ne kelljen mindig a sarkában lennem. Minden megszólalásomnál ígéri, hogy ezentúl ellenőrzi magát.

Próbálom önállóságra tanítani, mert ha én nem leszek, akkor mi lesz? Meg se említhetem, mert akkor leragad annál, hogy ha én nem leszek, akkor olyan lesz a világ, mintha soha nem sütne a nap és ordítani fog, hogy abba se hagyja. Mondom, hogy ne erre koncentráljon, mert igen az még remélhetőleg soká lesz, de akkor sincs olyan, hogy majd anya megtervezi, majd anya berakja a kartont a pálcára, majd anya szól, hogy mérjed!

Délben pihenünk egy órát. Nagyon kellett. Mindig fáradtabb vagyok, ha a temetőbe megyünk.

 

2021. november 17. szerda (44)

Szövéshez anyag kell, aztán mehet a szövés. Ezek most a napunk nagy részét kitöltő, szerencsére örömet okozó tevékenységünk. Készen lett az ötödik reggeliző alátét is, de a futót, ami a felvetésen még rajta volt és 121 cm lett, azt újra kell szőni. Verhetem a fejem a falba, akkor se lehet vele mit kezdeni, mert 2 cm-t húzódott össze, szépen, fokozatosan. Én meg nem figyeltem, Csaba meg nem mért. Ebből van némi elégedetlenség a részemről és nem csak Csaba felé, mert magam is hibáztatom, hogy nem nyüstöltem a srácom, folyamatosan mérni kell a szélességet és még időben visszabontani. Egyébként nem értem, hogyan eshetett meg, mert volt már 2 méteres szőnyeg is, és ha volt 2 mm eltérés a két vége között, akkor sokat mondok.

Itt volt Vica és Domi. Mivel több, mint egy hete náthás, és ettől gyakran köhög, elküldte a gyerekorvos tesztre. Pedig nem lázas, és jókedvű, és nyüstöli Csaba számítógépét (időnként az asztalt, az egeret és a billentyűzetet is, amikor nem az történik, az autóversennyel, amit ő szeretne, az ilyen megmozdulásokért összeakad a bajszunk) és ha azt nem, akkor az anyja mobilján mutatja, hogyan kell a játékban szenet bányászni és toronyházat építeni.

Én meg aggodalmaskodom, hogy két napot kell várni a teszt eredményére, ami egyébként fölös tortúra volt a gyereknek.

2021. november 16. kedd (45)

Igazi ősz. Ködös reggel. A fák lecsupaszodva, már csak az akác tartja a leveleit, de ő sokkal később ébredt tavasszal, mint a többiek. Most ő az, aki későn „fekszik”. Az emberek se egyformák.

Csaba olvasott nekem hat oldalt Tamási Áron könyvéből. Ábel Amerikában. Ezt olvassa, azután megbeszéljük az olvasottakat és beszélgetünk is arról, hogy mi volt az, ami nekem nem tetszett. Most például Ábel viselkedése idegesít, mert porszívó ügynöknek szervezte be egy kint élő magyar, de Ábel naponta csak két lakásba csönget be és egyetlen porszívót se adott el egy hét alatt. Napozik a parkban, és ingyen él Gáspár bácsiéknál. Engem idegesít az a fajta lusta büszkeség, amit ő produkál. Ezzel az erővel senki nem dolgozna. De hát ugye itt vannak nekünk a mi politikusaink, akik szintén ilyen idegesítőek. Öltönyben festenek kerítést, ásnak gödröket és döngölik simára az aszfaltot. Ők azok, akik ásó nélkül, kacifántos észjárással több gödröt ásnak, mint ahányan vagyunk. A sok jóhiszemű, meg sorra belepotyog. Most pl. a munkáltatónak kell eldönteni, akar-e olyannal dolgozni, aki nem oltatta be magát. Megszámolnám, ha lenne annyi időm, hogy hány felé szakajtották már ők ezt a mi társadalmunkat.

Csak a boltba mentünk Csabával. Ő hozta a szódát és az üveges paradicsomlevet, mert nem lehetett itt kapni félliteres dobozosat. Tegnap a tepertőkrémet hiányoltuk, ma már a paradicsompürét is. Persze van másféle. Mégis érezzük, hogy akadozik a szállítás.

Olvastam, hogy Lázárunk előadta vágyálmát, hogy ki kell űzni a multikat és magyar üzletláncot kell létre hozni, magyar termelők áruival. Ja! Mint a CBA, amit a nógrádi vezetők tönkre vágtak, azóta nincs. Egy darabig csak multi volt, aztán lett a Coop, ami szintén magyar, ha jól tudom.

Legyünk önellátók! Akkor bezárhatjuk az országot. Se ki, se be és slussz!

Legyünk önellátók energiából, ásványi anyagokból, élelmiszerből. Legyünk, no!

Hajrá! Épüljenek szélerőművek, meg geotermikus energiaellátók és napenergiát hasznosító telepek. Hasznosítsuk újra az anyagokat. A hulladékot. Mindent.

Mi Csabával a ruhaipari hulladékot hasznosítjuk újra Most lehetőséget kapott rá Csaba. Csinálja, én meg ahol tudom, segítem. A lényeg a LEHETŐSÉG.  Most már csak az a két dolog kellene, hogy az emberek felismerjék, ezek egyedi termékek, nem tucat, mint a kínai és, hogy legyen annyi pénz az embereknél, amivel ezt a rengeteg munkát, amivel a kézművesség jár, meg tudják fizetni. Amíg a nyomott bérek maradnak, az áremelkedés meg korlátlanul szárnnyal, addig …

alatetek-2.jpg Futó és 5 db reggeliző alátét, még várják, hogy a rojtokat elkötözzük.

2021. november 15. hétfő (46)

 

Nyolcra mentem a rendelőbe a Milgamma injekciómért. Ez volt a negyedik adag a tízből. Folyton fáradt voltam. Még reggel is, amikor felébredtem. Meg zsibbadt az ősszeg lábujjam, fájt a fejbőröm. Ugye nem én vagyok az egyetlen, akinek még a haja is fáj?

A doktornő úgy gondolja, hátha B-vitamin felszívódási gond van. Meglátjuk.

A fejem is furcsán viselkedik. A jobb oldalon szokott különleges lenni, mint akit kettészeltek. A másik oldalnak semmi baja. A neurológiára is elküldött, de ott azt mondták két hét múlva kaphatok időpontot. Az még nem telt le, de ahogy alakul itt a vírushelyzet, lehet inkább öngyógyításba kezdek. Mondjuk Csaba segített, mert napjában többször is rátette a kezét a fájó részre és három napon belül megszűnt a furcsa zsibbadó érzés a fejemből. Csak a fejbőr fájdalma maradt. Lehet nevetni, fejeket rázni, hitetlenkedni, de működik. Működik az, hogy ha van hitünk, meg szeretet, akkor az Univerzum energiái segítenek. Segíthetünk így kisebb és akár nagyobb bajok esetén is, és az önszuggesszió is működik. Én hiszek Csaba végtelen jóságában, szeretetében, őszinte tisztaságában. Működik.

Délelőtt, bedagasztottam egy adag tésztát és tepertős pogácsa lett belőle. Igaz a boltban nem volt tepertőkrém, de volt még itthon piacos tepertő. Az egyik helyen kapható 1500 forintért. Mellettük árul egy asszonyka, aki 3500-ért adja. Annyival nem jobb az! De most komolyan! Mégis hogyan lehetségesek ilyen árkülönbségek?!

Ebéd után jött Vica és Dominik. Orvosnál voltak, mert Domi köhögése makacsul ragaszkodik hozzá. A doki végzett egy gyors tesztet a gyereken, ami negatív, ám közölte, hogy kérni fogja a másikat orrváladékból. Ha Vica nem engedi, akkor 10 napig karantén, akkor is, ha nem tudni, hogy esetleg covidos-e.

szulinapi-ajandekok-4.jpgDominik, Csaba számítógépét nyüstöli.Egészen ügyesen használja már az egeret.

A délután azzal telt, hogy anyagot vágtam, Csaba meg szőtt. Csaba közben zenét hallgatott én meg néztem a Homelandot. (vagy én is csak hallgattam?)

A neten folytatódik a sárdobálás. Van, aki szidja, van, aki védi a főnököt. A benzinkutak jajongnak, hogy tönkre fognak menni, mert ugye a világpiaci áremelkedés, meg a rögzített ár nem jönnek ki egymással.

Három férfit meg letartóztattak, meg égő benzines rongyokat dobáltak a felüljáróról az autókra.

Egyre többször érzem úgy, hogy kezdenek egyre többen megzakkanni.

 

2021. november 14. vasárnap (47)

Nem csaptam fel a konyhát nagy ünnepi ebédre. A leárazottan vett húst tettem sütőbe, rá a fűszereket és sült magának. Azért időnként megforgattam a szeleteket, nehogy odakozmáljanak. A krumpli is erre a sorsra jutott, amikor a húsok kikerültek a sütőből. Leves még volt.

Amíg az ebédnek valók sültek, én rongycsíkokat vágtam a szobában a tévé előtt. No, nem a hivatalos csatornákat néztem, mert ott ’80, ’90-es évekbeli rongyosra vetített és általunk igen sokszor látott filmeket adtak a ma születetteknek, akiknek minden vicc új… ugyebár. Van egy sorozat, amit Tamás a külső vincseszterre töltött Homeland a neve. Amolyan kémfilm. Folyton álmélkodok, hogy a világ mennyire elaljasult és hazug. Ez a film erről szól és nekem az jut róla az eszembe, hogy a „fejétől bűzlik a hal”. Ami a vezetés szintjén megy, az tükröződik vissza a tehetősebb és a kevésbé tehetősebbek világában, amire az egyszerű emberek képtelenek rádöbbenni, mert annyi a hazugság, a félrevezetés, hogy elvesznek a történések bemutatása között.

Aztán jött a nagyszerű hír is, hogy bizony az egyedül induló győzött a magával folytatott versenyben és még a feleségének is megköszönte, hogy segített. Más pártokban is ez a modern szokás az uralkodó. Mint a régi korban, amikor tizennyolc lettem és felkészítettek az első választásra. Akkor megkérdeztem az iskola igazgatóját, hogy mi ebben a jó, mi az én szerepem ebben, ha egyből, csak egyet választhatok. Hogy a régi motoros, miért nem képezi ki az utódját? Nos, erre senki nem ad tisztességes választ. Hatalomféltés, és vágy az egyeduralkodásra. Ez meg az én válaszom. Pedig annyi minden történhet egy emberrel. Lehet betegség, családi gondok, amikor teljes embernek kell lenni otthon, aztán az élet se egy életbiztosítás és jöhet a halál. Akkor aztán kitörhet az anarchia és odaveszhet sok ezer ember, de az uralomvágy ezzel mit se törődik. Miért nem tanítja a fiatalokat egyik pártvezér se?

Ha más nem történt volna, akkor is diszkréten távol maradt tőlünk a vidámság. Még szombat este tudtuk meg, hogy egy számunkra nagyon kedves ismerősünk édesanyja elhagyta ezt a félrement valóságot. Vele egy végtelenül türelmes, kedves embert vesztett a világ, aki csak éppen, hogy megismerhette az unokáját. Katika! Remélem a lelket dimenziójában sokan nagy szeretettel fogadtak!

Aztán este még rátett az élet egy lapáttal. A nagycsaládból egy asszonyt a salgótarjáni kórház ügyeletéről szépen hazaküldtek, hogy a tünetei a harmadik oltás mellékhatásai. Adtak neki egy fájdalomcsillapítót és még tolószéket se kölcsönöztek, hogy a parkolóig kivigye őt a menyem. Az asszonyka lánya Gyöngyösön lakik, ide autózott, aztán beültette az édesanyját a kocsiba és elvitte a gyöngyösi kórházba, ahol megvizsgálták, és azonnal rohammentőt hívtak. Vitték Budapestre, ahol katéterrel szüntették meg a vérrögöt az egyik artériában. Én már nem is mondok semmit a világhírű egészségügyünkről!

Volt azért a napnak egy nagyon kedves és megható mozzanata is.  Délután, amikor Csaba és Tamás a szokásos vasárnapi sétájukra készültek, felhívott Ozsvátné, aki épp a könyveit pakolászta és talált egy könyvet, amiben 230 szőttes minta van. Azt mondta azonnal Csaba jutott az eszébe, hogy ezt talán Csaba hasznosítani tudná. Szívesen Csabának adja. A könyv már itt van nálunk. (Somogyi szőttesminták és keresztszemes díszítések 1969)

Köszönjük!

2021. november 13. szombat (48)

 

Tudom, hogy valami nagyon fontos megbeszélésen voltam, amikor fél négykor rezgett a telefonom. Elfelejtettem az álmom.

Valami baja lett a telefonomnak a napokban, mert sehogy nem tudjuk az ébresztő hangját visszaállítani. Lehet, hogy lelke van és magától úgy döntött, másokat nem zaklat?

Még volt egy kis parázs a kályhában, amikor kimentem a konyhába. Tettem rá papírt, meg egy marék gyújtóst, de csak kínlódott. Füstölt és füstölt odabent. Az üvegen át láttam, meg a feketeséget, néha felröppent egy-egy szikrácska, de csak nem égett a tűz.  Mi lehet a baja? – így tépelődtem. Az alsó ajtó nyitva, kap levegőt. Aztán rájöttem, amikor a hamus fiókot megnéztem. Teli volt. felért a rácsig. Anya elfelejtette kiüríteni. Kiöntöttem belőle a hamut és lángra kapott a rádobott fa.

A naplóírást követően írtam egy részt a rég megkezdett mesémhez. Végre! Etes jó hatással van az alkotói énemre. Ha otthon vagyok, elcsábít a net. Az egónak vagy a tudatunknak nevezett valaki azt gondolja, lemarad valami fontos dologról és olvassuk az idegesítő híreket, a hozzá tartozó néha egészen bárgyú, máskor sértő és megint máskor józannak ítélt kommenteket. Az idő, meg huss! Úgy elrepül, mintha nem is lett volna, vagy éppen jön megint a fáradság és visszabújok a puha ágyba, hogy aludjak mégis reggelig.

A nap azzal telt, hogy cigit töltöttem anyának, az egyik szobát én, a másikat Csaba porszívózta fel. Aztán a kamrát kivéve mindent felmostam. Csaba meg fát hordott az ajtó melletti padra, alá és három diszperzites vödörbe, hogy anyának ne kelljen messzebbre menni. Folyton fázik, én meg megyek ki lehűlni, vagy kicsit kinyitom a fürdő ajtaját.

A délután hamar eljött. Hamarabb, mint vártuk. Anya, megfogadta a tanácsom és elment sétálni, miután mi az utca végén eltűntünk a szeme elől.

A buszozás megint gyomorgörcs volt, mert mióta 5 perccel később indul a busz, mint pár évvel ezelőtt, mindig ki van centizve az időnk a helyi járatig. Ezt az egyet nem szeretem, ha Etesre megyünk. Ha csak 1 perccel később ér a busz, mi egy órával később jutunk haza. Persze, ha jobban állnánk anyagilag, semmi nem lenne a taxizás, de kétezer forintért vinne haza a taxi. Az egész csak 4,5 kilométer, no de a hegyoldal! Az a rémisztő a műtött szívemnek.

Most elértük a buszt. Ahogy szusszantunk egyet a Pécskőnél, máris megjelent a busz az OTP előtt.

2021. november 12. péntek (49)

 

Mára, világunkban, a hagyományok legtöbbje, elvesztette jelentőségét. Én így érzem. Sajnos, mert - megint csak én - úgy érzékelem, hogy megszürkült az élet. Arról szól – mármint az élet -, hogy fenn maradjunk a „víz tetején”.

Igyekszem hagyományokat ápolni, kilenc éve azonban nehezebb, mint azelőtt volt. Azért vannak páran. Többek között az, hogy a születésnapomtól kezdve minden nap leírom miről gondolkodtam, mi történt velünk.

heart

Pénteken reggel felkerekedtünk, Tamás is szabadságot vett ki és a bevásárlás után kibuszoztunk anyához Etesre. Csütörtökön már mindenki felköszöntött. Vica, Domi itt voltak, cikláment, tökmagos ország tortát, vegyes tálat hoztak és a friss kávé kedvéért egy kávédarálót, amit már régóta szerettem volna. Sajnos az ünnep nem volt az igazi, mert Attilám nincs itthon, külföldön kénytelen dolgozni.  Tamás a kedvenc íróm Robin Cook új könyvével és 3 szál sárga rózsával köszöntött, Csabám pedig kikövetelte, hogy hagy hívja fel Vicát, mert ő egy csoki tortát akar nekem venni. Meglett az is. J

Anya már a ház előtt várt minket. Aprócska, kissé görnyedt alakjáról jutott az eszembe, hogy a szokásos virágcsokrot elfelejtettem a piacon megvenni. Ebből is látszik, hogy az öregség eluralkodott rajtam. Igaz volt mindenkinek a kezében 2-2 szatyor, mert tizenöt kiló káposztát is vettünk, amit aztán a nap folyamán Tamással közösen benyomkodtunk egy cseréphordóba. Ebből lesz majd a karácsonyi finom káposztaleves és a Szilveszteri angyalkáposzta.

Iszonyat árak vannak egyébként. Egy tíz darabos szárított paprika, amiből kettő kellett a káposztába kétszáz forint. A levesbe való répa négyszáz, a zöldség ezerkettő. A dió kilója, amiből lisztmentes tortát szoktam sütni ötezer forint. Anyának van három diófája, hozzá szoktunk, hogy van dió, de most a kertben az elbokrosodott akácerdő felé nőtt fiatalabb két fa virága lefagyott, a garázs mögötti öreg fát viszont megszállta a fúrólégy. Siralmas látvány volt. A fa is szegény, mert több ága is elszáradt már. Állítólag kilenc éves voltam, amikor ültették, az anyai nagymamám nevelgette.

A káposztatapodásra persze csak azután kerülhetett sor, amikor már fődögélt a leves és sült a csirkepörkölt.

Az ebédutáni sziesztát követte egy jó kis beszélgetés, majd Attila telefonja és rögtön utána Virágtanárnő hívása. Etesen volt Mindenszentek napján elmesélte, hogy a lánya kocsival végig vitte Amália telepen is.

– Hová lettek a gesztenyefa ligetek? Hová lettek a takaros kis bányászkolóniák? Sírtam Ildikó. Sírtam. Többé soha nem akarok oda menni. Hát mi lett abból a gyönyörű kis telepből?

Igen. Romhalmaz. Ez lett.

De azért ő nagyon büszke rám, mert Csaba sikeresen levizsgázott, és munkája lett. Gratulált nekem a tanárnő, aki annakidején a biológiát és a földrajzot tanította nekem. Még a szomszédjának is mesélt rólam, aki nem más, mint Kovács Kati az énekesnő, és a barátnőjének, aki meg bírónő volt, amíg nyugdíjba nem vonult. Neki főleg Enikő történetét a Lélekkalitkát adta kölcsön olvasni.

Este még vágtam egy kis rongyot Csaba szőtteséhez. Vittem magammal, nehogy unatkozzak. Akkor hívott P. Edina, hogy utólagosan bearanyozza a napomat.

Kiestem ma a forgatagból. Nem volt net, nem volt számítógép a telefonomon meg nincs mobilnet. Nem tudtam a híreket. Nem olvastam sem szép, se trágár hozzászólásokat. Csak a család volt és a ködös, nyirkos természet a vadon felnőtt kismacskákkal, akik csak addig ásítanak valami maradékra az ajtó előtt, amíg ki nem lépünk, azután elfutnak. Persze, ha az ajtó ismét záródik, máris rávetik magukat a tálkára.

szulinapi-ajandekok.jpgszulinapi-ajandekok-5.jpg

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

KÖROSZTÁSÚ JELZÉS: MINDÖRÖKKÉ!!!

(PáLoS TReND, 2021.12.17 16:10)

Tetszett. Nagyon is!
Bár Jézus, aki Körosztású Jelzés=Jézus Krisztus névvel él (mindörökké!) eme világon...- házas volt és gyermekei is voltak, mint ahogyan vérvonala is élő...- mind a mai napig!!!
Szerrel és tettel: PáLoS TReND
https://www.youtube.com/watch?v=xbl9mN23Wao

Re: KÖROSZTÁSÚ JELZÉS: MINDÖRÖKKÉ!!!

(Ildikó, 2021.12.20 15:51)

Igen, én is így gondolom, köszönöm minden szavát Kedves PáLoS TReND!